Srdjan Blagojevic a DVSC-Paks mérkőzés után

Blagojevic a Loki parádés véghajrás győzelméről: Köszönjük a szurkolók támogatását, és türelmet kérünk

Sport

Így értékelte a csapat teljesítményét Srdjan Blagojevic vezetőedző a DVSC Paks elleni hazai győzelme után.

A meccs igazán emlékezetes marad a szurkolók számára, ugyanis a 92. percig még a Paks állt győzelemre, majd a Loki 2 perc alatt fordított, és végül begyűjtötte a három fontos bajnoki pontot a Nagyerdőn.

Nagyon nehéz volt játszani a fagyos talajon, és nem úgy alakult a mérkőzés, ahogy terveztük. Nagyrészt ugyan kontrolláltuk a mérkőzést, de a Paksnak is voltak helyzetei, főleg a mi hibáinkból. Majd a bekapott gól után a játékosokon és az edzői stábon kívül valószínűleg mindenki elveszítette a hitét abban, hogy ebből ma jól is kijöhetünk. Úgy gondolom, a játékosok karaktere a végén igazán megmutatkozott, és bár nem a mai volt a legjobb produkciónk, az utolsó perc mindent elárul. Szeretném megdicsérni a játékosokat. Mi is tisztában vagyunk az erősségeinkkel és gyengeségeinkkel, ezért nagyon fontos, hogy támogatást kapjunk. Köszönjük a szurkolók támogatását, és türelmet kérünk. Szeretnénk, ha akkor is támogatnák a csapatot, amikor nem minden alakul jól, hiszen akkor van rá a legnagyobb szükségünk. Továbbra is azt kérem, jöjjenek ki a mérkőzésekre, és legyen velünk

– nyilatkozta szerényen a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a DVSC szerb trénere.

Videóink a helyszínről

Dreskovic egyenlítő gólja és az örömünnep:

Babunski győztes találata, és a fieszta:

Srdjan Blagojevic újságírói kérdésre (hasonlónak érzi-e a szombati meccset Sir Alex Ferguson Manchester Unitedjének legendás, szintén az utolsó percekben fordítós 1999-es BL-győzelméhez) kifejtette, az utolsó percben rúgott vagy kapott gólok mindig nagy érzelmi töltettel bírnak. A fociban bármi megtörténhet. Szükség volt a szerencsére is, de ezt egy Seneca mondással tompította: „A szerencse az, amikor a felkészülés találkozik a lehetőséggel.“

A DVSC vezetőedzője szerint a fiúk nagyon odateszik magukat az edzésen, és ez mutatkozott meg a Paks elleni végjátékban is.