Öt embert értek tetten bűncselekmény elkövetése közben karácsonykor

Uncategorized

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában nem jutott a rendőrség tudomására személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset.

A szolgálatot ellátó állomány hat személyt fogott el, akik közül öt főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, egy személyt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján.

A rendőrök kilenc személyt állítottak elő, közülük négy főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 13 esetben történt – írja a police.hu.