Annak ellenére, hogy legutóbb hazai pályán nagyot küzdve megverte az MTK-t, és nagyon fontos hat pontot gyűjtött a debreceni csapat, a múlt héten a Budapest Honvéd ellen már nem folytatódott az addig sikeres idegenbeli tendenciánk. Ezen a hétvégén pedig nem tagadom, kicsit aggodalommal telve keltem útra a mérkőzésre, hiszen a bombaformában lévő Újpest vizitált a Nagyerdőn. A várva várt ünneplés csúcspontjaként sorra kerülő rangadó a végén pedig bizony keserédes maradt a szánk íze.
Csak emlékeztetőül, egy ilyen párosítás a presztízs miatt mindig is rangadó lesz, de ezúttal volt egy másik apropója is az összecsapásnak. Ugyanis 120 éve pont ezen a napon alakult meg a DVSC jogelődje, az Egyetértés Futball Club, így egy igencsak szép jubileumot ünnepelt a hétszeres bajnok piros-fehér egylet. Ettől függetlenül úgy gondolom, hogy a várt nagy tömeg elmaradt, amit már kiérkezve a stadionhoz konstatálhattam. Valamivel többen voltak, mint általában, de zsúfolásig nem voltak telve a vendéglátóipari egységek a stadionnál, ami csalódáskeltő volt annak fényében, hogy most már nem lehetett a kollektív távolmaradást a pandémia okozta korlátozásokkal és oltási szankciókkal magyarázni.
A másik kifogást is kitalálom ugyanakkor, hiszen a csapat a helyezése és játéka nem igazán hívogató a túlzottan is futballsikerektől jóllakott, kritikus cívisvárosi közegnek. Ettől függetlenül újra olyan érzés kerített hatalmába, mint amikor évekkel ezelőtt egy futballmeccsre mentem az Oláh Gábor utcára.
Hömpölygött az embertömeg a stadion felé, így aztán a motozást letudva kezdés után 2 perccel már bent is voltunk. Miután a „szokásos” helyünk foglalt volt, így magaslati levegőt szívva néztük végig ezt a nagyon hangulatos összecsapást a tribün legtetején, ahonnan csodálatos volt a kilátás a pályára.
Joan Carrillo ezúttal több problémával is küzdött csapata összeállításánál, hiszen a sérült Bárány, Kundrák, Szécsi mellett Pávkovics, Korhut, Bényei betegség, míg Ugrai eltiltás miatt kényszerült kihagyni a találkozót. Helyettük Nikolic, Kusnyír és Bévárdi játszott a mérkőzésen, amit az a Bogár Gergő vezetett, aki a két csapat augusztusi ikszes találkozóját is. Herczeg András kezdőrúgása után aztán finoman szólva sem úgy alakult a mérkőzés, mint ahogy azt elképzeltük. Alig foglaltuk el a helyünket, már az ötödik percben újpesti gólt láthattunk. Croizet Mitrovic passza után csúnyán becsapta Ferenczit, majd középre centerezése nyomán Zivzivadze könyörtelenül felvarrta a bal felsőbe a játékszert. Ez a gól egyébként elkerülhető lett volna, ha nem egy ilyen kaliberű játékosunk lenne a balszélen és sajnos már nem először bűnhődünk a korábbi utánpótlás-válogatott szarvashibái miatt. Az egész mérkőzésen egyébként érezhető volt, hogy a lilák taktikája nem meglepően elsősorban erre volt kihegyezve, hogy a gyengébbik oldalunkat támadták. A 17. perc környékén volt az első és valamirevaló lehetőség a Loki előtt, amikor a Babunski testvérek összjátéka nyomán az ifjabbik lövése célt tévesztett. Ezen kívül főleg mezőnyjáték dominált, és szép játékot aligha láthatott a hatezer fős nézősereg. A két tábor a mérkőzésen végig buzdította csapatát, dea vendégek részéről akadt olykor egy-két unszimpatikus felirat a lelátón, mint például a”120 év gumicsizmában” nevezetű magas röptű szellemi agymenés, vagy a képen látható “Térdre, parasztok…” kezdetű transzparens:
Fotó: Újpest Budapest Ultras&Hooligans
Természetesen a hazai közönséget sem keltett félteni, nem maradtunk válasz nélkül.
Amikor pedig már szinte mindenki azt hitte, hogy lecsordogál az első félidő, akkor jött a számunkra nem éppen örvendetes slusszpoén, ami végezetesnek bizonyult. Már kint voltunk a büfében, és vártuk a csapolt sörünket, amikor is a háromperces hosszabbítás legvégén szabadrúgást végezhetett el az UTE. Antonov remekül tekerte el a sorfal felett a bőrt, ami a kapufa érintésével lett védhetetlen Gróf Dávid számára. Ezek után egy újabb vendég hangrobbanást hallottunk, és sovány vigasz, de alig 5 percet várva megkaptuk a négyes pakkot. Ez a gól annyira hiányzott, mint mókusnak az erdőtűz. Lélektanilag nagyon rossz pillanatokban kaptuk a gólokat. Szünetben rendeznie kellett a sorokat az öltözőben a katalán mesternek.
Fordulás után érezhetően egy másik Loki jött ki a folytatásra. Bár az első tíz percben két UTE-helyzet is kimaradt, de jobban nézett ki már ez a csapat, mint az első felvonásban megilletődötten mozgó garnitúra. A 61.percben aztán a VAR segítségével egy nyilvánvaló Antonov-kezezés miatt büntetőt adott Bogár sporttárs, amit Dzsudzsák értékesített. Ekkor felcsillant az esély legalább a pontszerzésre, mint ahogyan az történt tavaly augusztusban. A vendégjátékosok viszont taktikát váltottak, és látványosan csetlettek, botlottak, fetrengtek olykor a pályán, és ebben partner volt a játékvezető.
Így csordogáltak a percek különösebb esemény nélkül. Igaz fordított esetben mi is ezt tettük volna vélhetően, de volt több olyan eset ezen kívül, amikor vitatható döntéseivel borzolta a közönség kedélyeit Bogár játékvezető. A hajrába lépve aztán Croizet eldönthette volna végleg a meccset, de Gróf nagyot védett, így ezzel az eséllyel élhetett volna Nikolic, aki David Babunski lövése után abszolút ziccerben találta magát a 83.percben, de csúnyán elszúrta. Innen üzenem neki: „Kis is gól is gól lett volna!” Kimaradt, így pedig oda lett az egyenlítés és a pontszerzés esélye, ami talán megérdemelt lett volna a második félidő alapján. Ha az első félidőt nézzük, akkor nem ez lenne a véleményem, hiszen pocsék védekezéssel adtunk egy gólt ellenfelünknek, akiknek jóformán meg sem kellett izzadniuk. Ajándék gyanánt pedig két gólt lőttek. Konklúzió: Nem ilyen ünneplésre számítottunk! (A kézis lányok végül megmentették a Loki becsületét, hiszen 5 góllal nyertek a Vác ellen a Hódosban.)
Vereségünkkel a kilencedik pozícióba estünk vissza, és nagyobb baj, hogy az MTK pedig több mint egy félidőt emberelőnyben játszva legyőzte a Budapest Honvédot, így négy pontra megközelítette Mezőkövesd, Honvéd és Debrecen triót, ami semmiképpen sem egy életbiztosítás egyik félnek sem. Lesz itt még izgalom bőven.
– Faragó László –
