Edzőmeccsen is a Fradi bizonyult jobbnak

Sport

A DVSC-TEVA és a Ferencváros legutóbbi két bajnokiján a fővárosiak magabiztos, fölényes győzelmet arattak. 

A dvsc.hu tudosítása:

A találkozón bokasérülés miatt nem tudott pályára lépni Bódi Ádám, aki honlapunknak elmondta, nem súlyos a sérülése, de ő sem és a szakmai stáb sem szeretne kockáztatni. Szintén kihagyta a mérkőzést Ludánszki Bence, akinek az Achillese fáj, és Takács Tamás, aki a meccset követő edzésen vett részt.

A Ferencváros szerzett vezetést a 7. percben: Varga Roland jobb oldali beadását Lamah kotorta közelről a kapuba. Három perccel később egyenlítettünk, Horváth Zsolt szerzett labdát félpályánál, kényszerítőzött Holman Dáviddal, a visszakapott labdát bal oldalról, 10 méterről higgadtan a hosszúba rúgta.

Nagy iramban zajlott a mérkőzés, gyors volt a játék. A 12. percben Varga Roland a jobb kapufát találta el. Nem sokat kellett várni a Loki-helyzetre sem, Szakály Péter bal oldali ívelését Holman csúsztatta kapura, Dibusz védett nagyot. A 21. percben ismét a vendégeknél volt a vezetés: egy védelmi hiba után Hajnal szerzett labdát, a jobb oldalon üresen érkező Varga Roland elé passzolt, aki 10 méterről lőtt a kapuba.

Ezután hosszú percekig a középpályán folyt a küzdelem. A hajrában Kulcsár és Korhut előtt adódott lehetőség, de egyszer a védők szabadítottak fal, illetve a kapus védett.

A második félidőben többet volt nálunk a labda. A játékrész elején Korhut szabadrúgását védte Dibusz, illetve Coulibaly lőtt nagy helyzetben mellé. Váratlanul jött a Ferencváros gólja: Radó 22 méteres megpattanó lövése Radosevic fölött a kapuba hullott. A 80. percben szépített a Loki: Tisza Tibor szabadrúgása után Dusan Brkovics 5 méterről, félfordulatból lőtt a hálóba. A 82. percben hatalmas lehetőség maradt ki, amikor Tisza bal oldali szögletét követően Coulibaly 8 méterről fejelt, Dibusz bravúrral védett. Az utolsó percekben nagyon beszorítottuk a Ferencvárost, de egyenlíteni nem tudtunk.

Edzőmeccs
DVSC-TEVA – Ferencváros 2-3 (1-2)

Debrecen-Pallag. Vezette: Takács J.
DVSC: Radosevic – Lázár (Djelmic 59.), Mészáros (Szatmári 71.), Brkovics, Korhut – Varga J. – Jovanovic, Szakály (Sidibe 59.), Holman (Ferenczi 77.), Horváth Zs. (Tisza 77.) – Kulcsár (Coulibaly 46.)
FTC: Dibusz – Dilaver, Nalepa, Pintér, Ramírez (Leandro 46.) – Nagy Á. (Nagy D. 68.), Gera Z. (Csukics 85.) – Varga R. (Busai 77.), Hajnal (Trinks 68.), Lamah (Lakatos 77.) – Radó
Gól: 0-1 Lamah (7.), 1-1 Horváth Zs. (10.), 1-2 Varga R. (21.), 1-3 Radó (60.), 2-3 Brkovics (80.)