Szüts Apor kortárs operája a Csokonai Színházban

Kultúra

Szabó Magda születésének 100. évfordulója alkalmából a Csokonai Színház MagdaFeszt címmel fesztivált szervez október 2. és 10. között, melyen a debreceni írónő műveiből készült vagy általuk inspirált produkciókat láthat a közönség. A fesztivált Szüts Apor A hallei kirurgus című kortárs operájának előadása nyitja meg, amely Szabó Magda azonos című rádiójátéka alapján íródott. A Virtuózok című komolyzenei tehetségkutatóban ismertté vált fiatal zeneszerző, karmester, zongorista három évvel ezelőtt, a Bartók Plusz Operafesztivál operaíró versenyére írta a művet, amely Georg Friedrich Händel életébe enged képzeletbeli bepillantást.

Az est második felében a korábbi főszereplő, Händel műve csendül fel, amely Galatea, a nimfa és Acis, a pásztorfiú szerelmének történetét idézi fel. A pár azonban nem sokáig élvezheti a boldogságot, ugyanis a féltékeny óriás, Polyphemus dühében meggyilkolja Acist. A halhatatlan nimfa Acis testét gyönyörű szökőkúttá változtatja. Händel először 23 évesen, 1708-ban, Nápolyban alkotott meg egy serenatát Aci, Galatea e Polifemo címmel. Az idők folyamán számos változat született; a Csokonai Színház előadása az eredeti, 1708-as verzióra épül. Az Acis és Galatea Händel egyik legnépszerűbb vokális kompozíciója, a zenetudósok minden idők egyik legnagyszerűbb pasztorál-operájának könyvelik el.
Az előadások bemutatója 2017. október 2-án 19 órától kezdődik.

A produkciók sajtófotózása szeptember 29-én 10 órától lesz a Csokonai Színház nagyszínpadán.