XX. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Verseny

Kiválóan szerepeltek a debreceni ifjú zeneművészek a jubileumi kamarazenei versenyen

Egyetem

Kiemelt nívódíjat, rektori különdíjat és az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának különdíját is megkapta a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának két hallgatója az országosan egyedülálló XX. Országos Dohnányi Ernő Kamarazene Találkozón és Versenyen. Az eseményen a DE hallgatói mellett szegedi, győri és miskolci egyetemisták léptek színpadra a Liszt teremben.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar Kamarazene Kabinetje és a Conservatory Alapítvány közösen adott otthont a jubileumi kamarazenei találkozónak és versenynek, melyen elsősorban a hazai zeneművészeti felsőoktatásban tanuló legjobb vonós és fafúvós növendékek vettek részt. A nappali tagozatos hallgatók alkotta, vonós, fafúvós hangszeresekből álló kamarazene csoportok mellett zongorás csoportok is játszottak a Zeneművészeti Kar Liszt termében. Az esemény célja ebben az évben is az volt, hogy a hazai zenei felsőoktatási intézményekben tanuló fiatal tehetségek, leendő művészek találkozhassanak, szakmai tapasztalatot cseréljenek, egymástól tanuljanak, valamint összemérjék zenei tudásukat és ezzel együtt fellépési lehetőséget kapjanak.

A jubileumi megmérettetésen kiemelkedően szerepeltek a Debreceni Egyetem hallgatói. A Zeneművészeti Kar két tehetsége, Kovács Márk hegedű és Fóris Janka zongora szakos hallgató kiérdemelte a verseny kiemelt nívódíját, a rektori különdíjat és az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiájának különdíját is. A DE növendékei Edvard Hagerup Grieg norvég zeneszerző és zongoraművész c-moll hegedű szonátájának egyik tételét mutatták be a Török Géza karmesterből, Kiss Gy. László klarinét- és tárogatóművészből, valamint Molnár Zsolt gordonkaművészből álló zsűri előtt.

Nívódíjat és rektori különdíjat vehetett át a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Kar három hallgatója, valamint nívódíjat kaptak a Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának és a Miskolci Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti Karának tehetségei.

Ifj. Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar egyetemi adjunktusa, kamarazene kabinetvezetője kiemelte, hogy a verseny ezúttal is betöltötte azt a szerepet, amit húsz évvel ezelőtt szántak neki, országosan egyedülálló módon lehetőséget adott arra, hogy a fúvós hallgatók is megmérettessék magukat és produkcióik tapasztalatait felhasználva szakmailag fejlődhessenek.

Minden részt vevő egyetem hetven perces műsoridőt kapott, ezen belül teljes darabokat vagy tételeket játszhattak a versenyzők, akik többek között Bruch, Mozart, Ravel, Gaubert, Mendelssohn műveket mutattak be. A jubileumi versenyen négy zenei felsőoktatási intézményből mintegy negyven hallgató lépett színpadra a Zeneművészeti Kar Liszt termében.