Az MTA új doktorai

Az ünnepséget december 4-én rendezték a Magyar Tudományos Akadémia Székházának Dísztermében.

– Önök méltán lehetnek elégedettek: szigorú követelményrendszer alapján mérettek meg, és tudományterületük legkiválóbb képviselői mondtak véleményt teljesítményükről – köszöntötte az MTA új doktorait Lovász László elnök. Arra biztatta őket, vegyék ki részüket az oktatásból és a tudományos utánpótlásképzés mellett törekedjenek arra is, hogy ne csak szakterületük más képviselői, hanem az érdeklődő laikusok is megérthessék, hogy mivel foglalkoznak, és milyen eredményeket értek el.

– Az MTA doktorának lenni olyan elismerés, ami megérte azt a többletterhet, amelyet vállaltak – mondta Zalai Ernő, a Doktori Tanács elnöke. A címet idén megszerzőkkel kapcsolatos adatokat ismertetve kiemelte, hogy a tavalyi kilencven főhöz képest ebben az évben kevesebb MTA doktor veheti át oklevelét. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a csökkenés nem tendenciát jelent és jövőre ismét többen lesznek az új akadémiai doktorok.

Az Akadémia alapszabálya szerint az MTA doktora címet a doktori eljárás legfőbb döntéshozó testülete, az MTA Doktori Tanácsa annak ítélheti oda, aki tudományos fokozattal rendelkezik, az általa művelt tudományszakot a tudományos fokozat megszerzése óta is eredeti tudományos eredményekkel gazdagította, tudományszakának mértékadó hazai és nemzetközi tudományos körei előtt ismert és elismert, kiemelkedő tudományos kutatói munkásságot fejt ki, tudományos eredményeit pedig doktori műben foglalja össze.

A Debreceni Egyetem új MTA doktorai:

Bay Péter
A PARP1 és PARP2 enzimeket eredetileg mint a genetikai anyagunkat – a DNS-t – folyamatosan karbantartó, ún. DNS-hibajavító fehérjét írták le. Kiderült, hogy gátlásukkal, azaz a PARP inhibitorok gyógyszerként történő alkalmazásával bizonyos daganatok jól kezelhetőek (pl. a BRCA génekben elváltozást hordozó emlőtumorok). Bay Péter a PARP1 és PARP2 enzimek funkcióját tovább és mélyebben vizsgálva számos új felfedezéssel gazdagította tudományterületét, amelyek az alábbi pontokban foglalhatóak össze:
Megállapította, hogy a PARP1 enzim hiánya vagy gátlása a barna zsírszövetben elősegíti a lebontó folyamatokat, és ezzel védelmet nyújt az elhízás vagy a 2-es típusú cukorbetegség ellen.
Feltárta annak molekuláris mechanizmusát, hogy a PARP enzimek gátlása milyen módon változtatja az energialeadás irányában a szervezet energia-háztartását. Kimutatta ugyanis, hogy a PARP1 enzimek gátolják a SIRT1 fehérje kifejeződését, és ebből következően igazolta, hogy a PARP1 hiánya a SIRT1 enzim aktivációjához vezet, ami a barna zsírszövetben, a harántcsíkolt izomban és a májban, a mitokondriális aktivitás fokozódását kiváltva, serkenti az energialeadást.
Sikerült kimutatnia egér modellállatban is, hogy a PARP2 hiánya csökkenti a fehér zsírszövet mennyiségét, és védelmet jelent az elhízással szemben.
Levezette, hogy a PARP2 enzim hiánya részleges védelmet nyújt a doxorubicin-tartalmú gyógyszerrel végzett daganatterápia sejtkárosító mellékhatása ellen.

Molnár V. Attila
Két olyan növénycsalád rendszertanát és ökológiáját vizsgálja, amelynek legtöbb faja ritka és veszélyeztetett. A világszerte intenzíven kutatott orchideáknak és az alig ismert látonyaféléknek nemcsak kutatottsága, hanem biológiai sajátosságai (életmód, élőhelyigény, élettartam, megporzástípus) is jelentősen eltérnek egymástól. Munkája a klasszikus terepbotanikai módszerekre épül, de modern molekuláris genetikai módszereket is alkalmaz. Munkatársaival tisztázta a Holuby-bangó hibrid eredetét, valamint a ciprusi bennszülött Kotschyi-bangó rendszertani különállását. Kimutatta az orchideák klímaváltozás hatására megfigyelhető virágzásfenológiai reakciói és egyes életmód-stratégiák (megporzástípus, élettartam, elterjedés) közötti összefüggéseket, valamint igazolta a filogenetikai kapcsolatok semleges voltát. A sallangvirág-, bangó- és látonyanemzetségek ismeretéhez jelentős florisztikai és nevezéktani újdonságokkal szolgált. Jellemezte a magyar látonyának a rokonaitól elkülönítő magmorfológiai sajátságait, felismerte, hogy ez a múlt század második felében kipusztultnak hitt, adathiányos faj jellemzően belvizes szántókon fordul elő, és tisztázta a szélsőségesen ingadozó időbeli megjelenésére ható környezeti tényezőket. Tudományszervezői tevékenységének jelentős eredményei a Kitaibelia című botanikai-természetvédelmi folyóirat megalapítása (1996) és szerkesztése; valamint az „Aktuális flóra- és vegetációkutatás a Kárpát-medencében” konferenciasorozat életre hívása (1997).

Rurik Imre
Első vizsgálataiban időskorúak táplálkozási szokásait vizsgálta, keresve az életkori sajátosságokat és a nemek közötti különbségeket. Elemezte cukorbetegségben (diabetes) szenvedő betegek alapellátásban biztosított táplálkozási tanácsadásának és a magas cardiovascularis rizikójú betegek háziorvosi gondozásának eredményességét.
Felmérte a magyar háziorvosok elhízással kapcsolatos ismereteit, kezelési attitűdjeit. Egészségbiztosítói adatok alapján elemezte az elhízás és szövődményeinek kezelésére fordított hazai közkiadásokat. Az alapellátás bázisán megszervezte és lebonyolította az eddigi legnagyobb elemszámú hazai elhízásprevalencia-vizsgálatot, friss epidemiológiai adataiban összefüggéseket keresve a lakóhely, illetve az iskolázottság között is.
Vizsgálatai alapján Magyarországon a népesség körében az időskorig megfigyelhető legnagyobb mértékű testtömeg-növekedés a 30-50 éves életkorban jelentkezik, az idős személyek a legmagasabb testsúlyukat az 50-es vagy 60-as éveikben érik el.
A később diabetes kialakulását mutató férfiaknak 20 éves korukban legmagasabb a testtömegük. A fiatalkori testsúlyemelkedés férfiak körében inkább a diabetes, nők esetében inkább a magas vérnyomás kockázatát növeli.
Az elhízás és az iskolázottság között nincs szoros összefüggés, azonban a felsőfokú végzettségű nőknél kisebb az elhízottak aránya, míg a felsőfokú képzettségű férfiak gyakrabban túlsúlyosak. A regisztrált metabolikus (anyagcsere-) betegségek aránya szoros korrelációban van a testtömeggel, inverz korrelációt mutatva az urbanizáció szintjével. Az alacsonyabb iskolázottságúak és a falvakban élők körében nagyobb arányú a túlsúly/elhízás és a metabolikus betegségek előfordulása.

Szabó Szilárd
A környezettudományokban, ezen belül a földtudományban is elterjedtek a számítástechnikai és informatikai módszerek, amelyek megteremtették a lehetőséget a gyors adatnyerésre, az adatok gyors feldolgozására és értékelésére. A tájökológia módszertanának kulcsfontosságú része a tájmetria. Szabó Szilárd értekezése ezeknek a tájmetriai módszereknek a tájanalízisben való kritikai alkalmazását vizsgálja. A tájmetria szinte minden témakörét felölelve elemzi többek között a mérőszámok egyediségét, a foltkapcsolatok táji metrikák segítségével történő mérésének lehetőségeit, a tájfragmentáció mérőszámainak a geometriai és tematikai felbontásból adódó befolyásoltságát. Vizsgálja különböző mintaterületeken a térbeli és tematikai felbontás hatását egyes tájmetriai mutatók alakulására, ezzel elősegítve későbbi kutatások eredményességét. Az értekezés emellett ismerteti a tájmetria legfontosabb alapfogalmait, a tájmetriai indexek értelmezését, átfogó és hiánypótló kritikai elemzést ad a tájmetria külföldi és hazai szakirodalomban használt módszereiről.
Igazolta, hogy a tematikai felbontás nagyobb jelentőségű, mint a geometriai felbontás, és befolyásolja a fragmentációs metrikák értékét. Kimutatta, hogy a területi változások tájmetriai vizsgálatokkal számszerűsíthetőek. Feltárta a táji mintázatok sajátosságai alapján a metrikák használatának célszerű körét, és új szempontrendszert dolgozott ki a konnektivitás értékelésére.

Vasas Gábor
Kutatásai során mérgező vízvirágzásokat előidéző planktonfajok toxintermelését és következményeit vizsgálta valós környezeti feltételek és laboratóriumi körülmények között.
Elsőként dolgozott ki az édesvizekben vízvirágzások során megjelenő toxinokra költséghatékony környezetanalitikai módszert, amivel a különböző karakterű metabolitok egy időben (szimultán) mérhetőek.
A világszerte ismert toxintermelő Prymnesium parvum (aranyalga) vizsgálata során új, a szervezethez köthető proteolikus hatóanyagcsaládot írt le. Nitrogénfixáló toxintermelő cianobaktériumban vizsgálta a toxintermelést kén-, foszfor- és nitrogénéheztetett körülmények között. A téli időszakban általa regisztrált Microcystis-virágzás során felvázolta a faj egy lehetséges áttelelési stratégiáját. Egy jellemzően alpesi rétegzett mélytavakban előforduló cianobaktérium, a Planktothrix rubescens szokatlan sekélytavi megjelenésekor a toxintermelő képességen túl azokat a jellemző faktorokat is megvizsgálta, amelyek a természetes tömegprodukciókban előforduló toxinvariabilitást okozhatják egy adott faj tömeges előfordulása során. A világszerte kitüntetett figyelemmel kísért, mérgező vízvirágzásokat előidéző invazív Cylindrospermopsis raciborskii cianobaktérium kapcsán megvizsgálta a faj európai kemotípusának jellemzőit és toxintermelésének sajátosságait.