Kandech Evelyne

Tóth Vera szerint Kandech Evelyne-nél jöttek-mentek a fiúk

Bulvár

Tóth Vera jól ismerte a tragikusan fiatalon elhunyt Kandech Evelyne-t, aki szerinte egész életében az apját kereste.

Az énekesnő a Klubrádió Szavakon túl című adásában mesélt arról, hogy szerinte Evelyne miért nem futott be hasonlóan sikeres karriert, mint ő. Tóth Vera szerint ez a családi helyzetén múlt, Evelyne-nek nem volt meg az a támogató szülői háttere, mint neki. Édesanyját hamar elveszítette, édesapja pedig nem állt mellette.

– írta meg Vera szavait a Bors. Úgy látja, Evelyne egy volt képes fenntartani egy bensőséges viszonyt, sem párkapcsolati, sem baráti szinten, de erről nem tehetett, ezt pici korából hozta.

Tóth Vera szerint Evelyne ugyanígy eldobta magától a siker megélését is, mert bár nagyon tehetséges volt, nem volt olyan támasza, mint neki a szülei.

Kandech Evelyne, a Megasztár egykori énekese hosszan tartó betegség következtében,  37 éves korában hunyt el tavaly októberben.