Naiv Palkó

Vélemény

Kisebb vitát kavart a kínai Fudan Egyetem Pestre telepítése és a karakán Baranyi Krisztának hála nem is lesz olyan könnyű nekik helyet csinálni. Teljesen jogos a felháborodás, hogy a CEU-t elűzte a Főnök moszkvai kisbarátja kérésére, a komcsi kínai egyetemet meg idehozza.

A felsőoktatásért felelős Palkovics Laci pedig játsza a hülyét és képes azt mondani, hogy nincs itt semmi veszély. Mondja ezt ő, aki még azon a Műegyetemen végzett, ahol a rendszerváltás előtt kutatótisztek nyüzsögtek és most is előszeretettel toboroznak a Szakszó fekete-fehér ruhába öltözött munkatársai az állásbörzén. Játsza a hülyét, mintha nem tudná, hogy tanszékek, intézetek működnek felsőoktatási intézményekben nemzetbiztis kötődéssel.

És akkor meg lehetne említeni a kulturális intézménynek beállított szervezeteket, amelyek több egyetemen is megjelentek az adott országok nyelvét-kultúráját népszerűsíteni, melyek szintén ezen országot érdekeit képviselik és lehetőségeik szerint érvényesítik is. Putyinék ezért tiltották ki a British Councilt, persze az ő MIR-jük működhet. Semmi rosszat nem csinál.

Csípi a moszkvai szemeket az FBI Akadémia is, aminek a Pestre telepítése után sikerült eltakarítani Szeva bácsit és exkgb-s bandáját. Ez is több ponton kötődik több hárombetűs céghez.

Nyilván a CEU-n is voltak szemek és fülek és hőböröghet a Kreml ura a kritikus gondolkodásra nevelés miatt, miközben elismeri, hogy őt a KGB-ben tanították meg erre a tiszta, logikus, ideológia mentes gondolkodásra. Azt persze sem ő, sem más hataloméhes önkényurak nem szeretik, ha tömegek gondolkodnak így. A Fudan Egyetem pedig nem kritikus gondolkodásáról híres diákok képzéséről híres, hanem a marxista szellemiségben való nevelésről. Tehát ezt akaraja ez a nacionál-kommunista magát NER-nek nevező elit most lenyomni a magyarok torkán. De Budapest nem Peking és nem is Moszkva, ahol az egész állami oktatási rendszer a szabadgondolkodás ellen van és engedelmes alattvalókat képeznek. Úgyhogy Palkónak még lesz mit magyarázni és egy kormányváltás esetén úgy fog távozni a Fudan Pestről, ahogy pár éve a CEU távozott.

N. Nagy Sándor