Kisvárdán kilenc autót rongált meg egy férfi

Rendőrség

A Kisvárdai Rendőrkapitányság  egy 37 éves kisvárdai férfit gyanúsít kilenc autó megrongálásával.

A police.hu szerint  a férfi 2023. január 22-én 19 óra körül indult útnak Kisvárdán, és miközben az utcákat járta egymás után megrongált több közterületen parkoló gépjárművet. Az elkövető kulccsal karcolta meg az autók karosszériáját, illetve egy teherautó ponyváját is azzal hasította fel. A kisvárdai rendőrök már az első bejelentés után adatgyűjtésbe kezdtek, és ennek eredményeképpen nyolc személy- és egy tehergépjármű megrongálása jutott tudomásukra, amellyel rövid időn belül a gyanúsított H. T.-t hozták összefüggésbe. A nyomozók kilenc gépjármű megrongálásának gyanújával hallgatták ki a feltételezett elkövetőt 2023. január 30-án. H. T. a terhére rótt szándékos rongálások elkövetését, amelyekkel összesen közel egymillió forint kárt okozott a tulajdonosoknak beismerte, tettére elfogadható magyarázatot nem tudott adni. A büntetőeljárás alatt szabadlábon védekezhet.