Egy zalaegerszegi áruházba próbáltak meg betörni

Rendőrség

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. június 20-án 8 óra körül, hogy Zalaegerszegen, egy Balatoni úti áruház oldalfal lemezeit két ismeretlen férfi próbálta megbontani – még a lemeztakarókat is felfeszítették -, azonban oda nem jutottak be.

A körzeti megbízottak adatgyűjtéstbe kezdtek, kamerafelvételeket tekintettek meg, majd pár órán belül azonosították a feltételezett elkövetőket, és előállították őket a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság.

A nyomozók a 18 éves alibánfai férfit, valamint 19 éves zalaszentmihályi társát nagyobb értékre dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntett kísérlet elkövetésének gyanúja miatt kihallgatták. Mind a két fiatal elismerte a bűncselekményt, elmondták, hogy be akartak jutni az áruházba, hogy az ott lévő széfből a pénzt elhozhassák.