Féltékenységből megtámadta felesége munkatárását a tapolcai férfi

Rendőrség

Garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Tapolcai Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy szórakozóhelyen előbb megkérdezte felesége munkatársát, hogy milyen kapcsolatban van a házastársával, majd meglökte és kétszer arcon is ütötte.

A vádlott 2021 októberében egy tapolcai büfében italozott, amikor meglátta a másik férfit. A  vádirat szerint a szórakozóhely előtti területre hívta, ahol számon kérte, majd meglökte. A férfi a lökéstől hátratántorodott és elesett. Az elkövető a bántalmazást ezután sem hagyta abba, és a földről felálló férfit még kétszer ököllel arcon ütötte.

A vendégek már a tettlegesség kezdetén szóltak a biztonsági őrnek, aki figyelmeztette a vádlottat, hogy fejezze be a verekedést, egyidejűleg pedig telefonjával rögzítette a látottakat. A férfi erre elindult felé és kérte a telefonját, amit azonban a biztonsági őr nem adott oda, hanem a nála lévő szúnyogriasztó spray-vel az elkövető felé fújt, aki ezt követően távozott a helyszínről.

A vádlott által megtámadott férfi nyolc napon belül gyógyuló, zúzódásos, hámhorzsolásos sérüléseket szenvedett, ám emiatt nem kérte a vádlott felelősségre vonását.

Az ügyészség a vádiratában pénzbüntetés kiszabását indítványozta az indulatos elkövetővel szemben.