Édesapját bántalmazta a sörözőben a Somogy megyeében élő férfi

Rendőrség

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette miatt emelt vádat egy férfival szemben, aki azért verte meg apját, mert gyalog kellett hazamennie a szomszéd faluból.

A vád szerint a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 novemberében az apjával, és két másik férfival a szomszédos településre tartott, mivel a sértett egy munkát szeretett volna felmérni. A társaság a faluba gépkocsival érkezett, azonban a férfi előbb vissza akart indulni, mint ahogy apja végzett volna, ezért gyalogosan elindult hazafelé.

A sértett dolga végeztével úgy tért vissza lakóhelyére, hogy fiát útközben nem kereste, valamint autójukba se vették fel. A vádlott a gyaloglás végén először a falusi sörözőbe ment, ahol észrevette az ekkora már a kerthelyiségben ülő apját. A férfi annyira dühös lett attól, hogy apja hazafelé meg sem próbálta felvenni, hogy egyből a sértettre támadt, lerántotta a székről, majd fél percen keresztül többször megütötte és megrúgta.

A vádlott bántalmazása következtében a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló, bordatöréssel járó sérülése keletkezett.

Az ügyészség a tettét megbánó, büntetlen előéletű férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés és a próbaidő tartamára pártfogó felügyelet elrendelésére tett indítványt, melynek keretében külön magatartási szabályként arra indítványozta kötelezni a vádlottat, hogy a sértettől tartsa távol magát.