Két felnőtt férfi támadt rá ismerősükre, akit egy pénztárca ellopásával gyanúsítottak

Rendőrség

Az ügy adatai alapján a három agresszor 2022. január 17-én este otthonában keresték fel egy ismerősüket, mert azt feltételezték róla, hogy ellopta egyikük élettársának pénztárcáját. A tolvajnak titulált kaposfői lakos tagadta, hogy a bűncselekményhez köze lenne, mire a 45 és 18 éves férfi, valamint fiatalkorú társuk a családi ház kapuját belökve együttesen, test szerte ütlegelni és rugdalni kezdték áldozatukat.

A bántalmazást a rendőrség érkezésének híre törte meg. Mikor a támadók meghallották, hogy az egyenruhások már úton vannak, sietve távoztak a helyszínről. A kadarkúti és kaposvári rendőrök a három feltételezett elkövetőt az éjszaka folyamán elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra. A nyomozók mindhármukat magánlaksértés és csoportosan elkövetett önbíráskodás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett kezdeményezték letartóztatásukat.