Zárkatársukat zsarolták meg a Somogy megyei elítéltek

Rendőrség

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat három férfival szemben, akik zárkatársuk, és annak hozzátartozói sérelmére követtek el vagyon elleni bűncselekményeket.

A börtöntapasztalattal rendelkező vádlottak jó ismerősi viszonyban voltak, akik közös fellépésükkel és fizikai erőfölényükkel visszaélve zárkatársaik előtt vezetőként léptek fel, akaratukat a zárkatársaikra rákényszerítették. Ezzel szemben a sértett első alkalommal került büntetés-végrehajtási intézetbe, a börtönviszonyokat nem ismerte, ezért a három vádlott „rászállt” azzal a céllal, hogy különböző összegeket zsaroljanak ki tőle. Ennek során a férfiak rendszeresen bántalmazták, illetőleg életveszélyesen megfenyegették a sértettet azért, hogy a börtönben elérhető fogyasztási cikkeket vásároljon nekik, illetve egyikük még különböző ruhanemüket is lopott tőle.

A vádlottak azonban nem elégedtek meg ennyivel, és a sértetten keresztül életveszélyesen megfenyegették az élettársát és édesapját is, akik – tartva a három erőszakos férfi külvilági kapcsolataitól, illetőleg a sértettel szembeni retorzióktól – a követelésnek megfelelően 1 millió forintot meghaladó értékben utaltak át különböző összegeket pénzküldő szolgáltatáson keresztül, illetőleg töltöttek fel telefon-egyenlegeket.

A sértett annyira tartott a vádlottaktól, hogy a történtekről a börtönszemélyzetnek sem mert beszámolni, így a bűncselekményekre csak akkor derült fény, amikor másik büntetés-végrehajtási intézetbe került át.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztésüket töltő vádlottakkal szemben börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük