Kábítószer hatása alatt menekült a rendőrök elől a kaposvári ámokfutó

Rendőrség

A Kaposvár Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a 38 éves kaposvári férfival szemben, aki egy rendőri intézkedés elől menekülve veszélyeztetett több autóst és gyalogost Kaposváron. A vádlott ráadásul nem először rendezett ámokfutást a városban, emiatt már korábban vádiratot nyújtott be ellene az ügyészség.

A korábbi börtönbüntetéséből az előző évben szabadult, és a járművezetéstől már korábban eltiltott vádlott 2020 februárjában kábítószer és új pszichoaktív anyag hatása alatt vezette gépkocsiját Kaposváron, az Észak-nyugati városrészben, amikor a rendőrök intézkedni akartak vele szemben. A vádlott azonban a menekülés mellett döntött, és a Sávház utcában majdnem összeütközött  egy szabályosan haladó gépkocsival, majd az egyik Petőfi utcai zebrán veszélyeztetett két éppen átkelni készülő gyalogost.

A vádlott ezután a Petőfi utcában haladt, majd rákanyarodott az Arany János utcára, azonban a kereszteződésben nem adott elsőbbséget két, a védett úton közlekedő autósnak, akik az ütközést csak vészfékezéssel, illetőleg megállással tudták elhárítani a forgalmas útszakaszon.

A férfi ezután a Kisfaludy utcában folytatta az ámokfutást, itt ismét vészfékezésre kényszerített egy gépkocsivezetőt, majd Puskin utcába kanyarodott, ahol egy ott parkoló gépkocsi kikerülése során nem adott elsőbbséget a vele szemben közlekedő sértettnek, akinek állóra kellett fékeznie az autóját ahhoz, hogy elkerülje a balesetet. A vádlottat végig szirénázva követő rendőrök végül itt fogták el a drogok hatása alatt vezető férfit.

A vádlottat később egy pénzhamisítás bűntette miatt indult másik büntetőeljárásban letartóztatták, melynek végrehajtása során magánelzárás fenyítést szabtak ki vele szemben. A férfi ennek során a zárka szennyvízelvezető csövet csomagolóanyaggal szándékosan eldugította, amivel 80.000 forint kárt okozott.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő, visszaesőnek minősülő vádlott büntetőügyeinek egyesítésére, és vele szemben börtönbüntetés, végleges hatályú közúti járművezetéstől eltiltás, és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

Kép: helyszínrajz.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük