Zebrán ütötte el a gyalogost a figyelmetlen sofőr

Rendőrség

Kaposvári Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a harmincas éveiben járó nővel szemben, aki a vád szerint kanyarodásakor ütötte el a jól belátható gyalogos-átkelőhelyen szabályosan közlekedő sértettet Fonyódon.

A vádirat szerint a közlekedési szabálysértés miatt korábban már felelősségre vont vádlott 2021 januárjában Fonyód belvárosában autózott, amikor az egyik útkereszteződésnél balra akart kanyarodni.

A sértett ugyan ennél a kereszteződésnél kívánt átmenni, megállást és körültekintés után már a zebrán haladt, amikor a vádlott kanyarodni kezdett. A vádlott figyelmetlensége miatt azonban nem észlelte időben a gyalogost, és hiába fékezett, a felezővonal közelében lévő sértettet járműve bal oldali részével elütötte.

A vádlott durva szabályszegése miatt a vétlen sértett 5-6 hét alatt gyógyuló sérüléseket szenvedett, mivel arcára esett, így az orra és az arccsontja is több helyen eltörött.

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában pénzbüntetést és közúti járművezetéstől eltiltást indítványozott a vádlottal szemben.

A felhasznált fényképet a fonyódi rendőrök a helyszíni szemle során készítették.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük