Táborozóktól lopott egy 20 éves férfi

Rendőrség

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2021. július 14-én, hogy az Ugod, Huszárokelőpuszta melletti erdőben – sátortáborozók által felügyelet nélkül hagyott – hátizsákokból ismeretlen tettes eltulajdonított ötvenkettőezer forint készpénzt, illetve egy tizenötezer forint értékű bluetooth hangszórót. A helyi körzeti megbízott széles körű adatgyűjtést végzett, amely kapcsán még a bejelentés napján lakásán elfogta a feltételezett elkövetőt, egy 20 éves bakonykoppányi férfit, majd őt előállította, és a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A fiatalember lakóhelyén megtartott kutatás során a bűncselekményből származó készpénzt, valamint a bluetooth hangszórót a rendőrök lefoglalták. A Pápai Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a férfi ellen.