Összefogtak a korábbi zárkatársak az idős sértettel szemben

Rendőrség

A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos fenyegetéssel folytatólagosan elkövetett zsarolás bűntette miatt emelt vádat azzal a két – 30 és 31 éves – kaposvári férfival szemben, akik azért szövetkeztek egymással, hogy a fiatalabb vádlott főbérlőjétől megtévesztés vagy fenyegetés útján pénzt szerezzenek.

A vádlottak 2020 tavaszán zárkatársak voltak a börtönben. Szabadulásuk után a fiatalabb vádlott azzal kereste meg társát, hogy az idős, hiszékeny főbérlőjétől korábbi lakásbérleti jogviszonyokra hivatkozással pénzt lehetne kizsarolni.

Az idősebb vádlott ezután 2020 májusában a társától kapott információk alapján felkereste a sértettet, akinek előadta, hogy az egyik korábbi albérlője nevében jár el, és követelte tőle a korábban kifizetett kaució visszafizetését, azonban a sértett okirattal igazolta a vádlottnak, hogy ez már korábban megtörtént. Miután a vádlott látta, hogy a sértettet nem sikerült megtévesztenie, életveszélyesen megfenyegette az idős, kiszolgáltatott férfit, aki félelmében végül 79.000 forintot fizetett ki a vádlottnak, amin társával megosztozott.

A vádlottak ezután egy újabb követelést találtak ki közösen: az idősebb vádlott a pénz átvételének másnapján újra felkereste a sértettet, akitől ekkor azért követelt pénzt, mert állítása szerint az egyik korábbi albérlő nagy értékű laptopja a sértettnél maradt, ezért 300.000,-Ft-ot kell fizetnie. A sértettet azonban ekkor sem sikerült megtéveszteniük, ezért a vádlott újra bántalmazással fenyegette meg a férfit, míg a másik vádlott – ráerősítve a társa által előadott fenyegetésre – felajánlotta a sértettnek, hogy elkíséri a bankba levenni a követelt pénzt.

A pénzfelvétel során eljáró banki alkalmazott azonban furcsálta, hogy a férfi szokásával ellentétben újra nagyobb összegű készpénzt akar felvenni a számlájáról, illetőleg észlelte rajta a félelmet és zavarodottságot is, ezért értesítette a kaposvári rendőröket.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az idősebb – felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt álló – vádlottal, és fiatalabb, különös visszaesőnek minősülő társával szemben egyaránt börtönben végrehajtandó szabadságvesztés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.