Rendőrkézen az embercsempészek

Rendőrség

Elsősorban szír állampolgárok Nyugat-Európába történő utaztatására „szakosodtak”.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztálya embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy főleg szír állampolgárok csempészetével gyanúsítható szervezet ellen.

A büntetőeljárás során a KR NNI a Bevetést Támogató Osztály (BTO) munkatársaival közösen 2021. február 23-án bűnügyi akció keretében előállított egy 46 éves iraki és egy 44 éves egyiptomi állampolgárt, akik németországi tartózkodási engedély birtokában tartózkodtak hazánk területén.

Mindketten megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2020 őszétől vagyoni haszonszerzés céljából több alkalommal közreműködtek illegális migránsok Nyugat-Európába történő jogellenes szállításában. A szállítási feladatokkal főleg németországi tartózkodási engedéllyel rendelkező honfitársaikat bízták meg, és a sofőrök kizárólag a bűncselekmények elkövetése céljából érkeztek hazánkba, közöttük az az iraki férfi is, aki jelenleg az ügyben szintén letartóztatásban van. A migránsok szállítására minden esetben bérelt személygépkocsikat használtak. A gyanúsítottak ideiglenes szálláshelyein a KR NNI munkatársai kutatást tartottak, és több, embercsempészés bűntett elkövetésével összefüggő tárgyi bizonyítási eszközt foglaltak le.

A KR NNI nyomozói mindkét férfit előállították, gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vételüket követően előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Az iraki férfi letartóztatását az illetékes bíróság elrendelte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük