A láthatóság életet menthet

Rendőrség

Rövid időn belül egy kerékpáros és egy gyalogos halt meg közlekedési balesetben Veszprém megyében. Mindkét baleset sötétben történt, és egyik áldozat sem volt jól látható.

Az elmúlt öt napban két olyan halálos közlekedési baleset történt Veszprém megyében, melynek során kivilágítatlan kerékpáros és láthatósági ruházatot nem viselő gyalogos halt meg a reggeli és a délutáni sötétben.

Tapolca határában, a Halápi út közvilágítás nélküli útszakaszán közlekedett gépkocsival egy férfi 2019. november 28-án 6 óra 19 perc körül, amikor összeütközött a vele azonos irányban, az út szélén haladó kivilágítatlan kerékpárral. A baleset következtében a kerékpárt hajtó 52 éves zalahalápi férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

Halálos közlekedési baleset történt Veszprém határában, a Pápai úton is 2019. december 2-án 17 óra 16 perckor. Egy Veszprém felé haladó személygépkocsi elütötte a vele azonos irányban, az út szélén, láthatósági ruházat nélkül közlekedő gyalogost. A 68 éves nő a baleset következtében a helyszínen elhunyt.

A közlekedés legvédtelenebb, egy baleset során sérülésnek leginkább kitett résztvevői a gyalogosok és a kerékpárosok. A rendőrség a balesetmentes közlekedés érdekében a gyalogosoktól és a kerékpárosoktól is nagyobb körültekintést kér és vár el. Lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között minden esetben viseljenek láthatósági mellényt (ruházatot), de ott is érdemes felölteni, ahol van közvilágítás. Lakott területen kívül a gyalogosoknak kötelező a menetirány szerinti bal oldalon, lehetőség szerint az útpadkán közlekedni, mert így jobban látják a szemből érkező forgalmat! Különösen éjszaka és korlátozott látási viszonyok között vállalnak óriási kockázatot azok, akik nem tartják be a közlekedési szabályokat, és ezáltal a többi közlekedő nem veszi őket észre.

Minden halálesettel végződő baleset tragikusan értelmetlen, hiszen odafigyeléssel, körültekintéssel, felelős közlekedési magatartással tehetünk saját magunk és mások testi épsége érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!