Emberölés kísérlete Szőcön

Rendőrség

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Ahogy azt korábban közöltük, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást egy 28 éves szőci lakos ellen. Az eljárás adatai szerint a férfi ismerősei családi házának udvarában egy disznóvágás alkalmával minden előzmény nélkül többször mellkason szúrta élettársát 2018. november 11-én 14 óra 40 perc körül. A helyszínen lévők a férfit lefogták, és a nő segítségére siettek. A kiérkező mentőszolgálat munkatársai stabilizálták a sértett állapotát, és kórházba szállították. A nyomozás során beszerzett igazságügyi orvosszakértői vélemény szerint a nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, majd előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A további adatgyűjtés eredményeként a nyomozó hatóság megállapította azt is, hogy az elkövető a támadást megelőzően korábban több alkalommal tettleg bántalmazta élettársát, ezért a férfi ellen kapcsolati erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is folyt a nyomozás.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.