Ismét csak a telefonját akarta tölteni

Rendőrség

Az igali rendőrök lopással gyanúsítanak egy felsőmocsoládi férfit.

Az ügy adatai szerint, egy férfi 2019. június 3-án bejelentést tett az Igali Rendőrőrsre arról, hogy egy felsőmocsoládi ingatlan lakattal lezárt áramdobozát ismeretlen tettes megrongálta. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a villanyóra plombáját levágták és az órából kivezető kábelt a lakás padlásán megbontották, amire egy vezetéket csatlakoztattak rá.

Az adatgyűjtés eredményeként a nyomozók igazoltattak egy helyi lakost, aki a hatóság előtt már ismert volt, hasonló cselekmény elkövetése miatt. Meghallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, ezért elfogták és előállították a rendőrőrsre, ahol lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A 42 éves férfi vallomásában elmondta, hogy a kábelt azért szerelte az áramforrásra, mert így fel tudta tölteni a telefonját.