Ilyen volt a 2019-es Sziget

Party Zone

Ed Sheeran nyitotta, a Foo Fighters zárta a 27. Sziget fesztivált. Ahogy ez minden évben lenni szokott, a rengeteg zenei és kulturális program közül idén is nehéz volt válogatni. Például az A38 Mastercard Stage kiemelkedő kínálatában már a nyitónapon, az Angliából érkezett a Frank Turner & The Sleeping Souls közönségkedvenc lett és biztosan nyertek pár száz rajongót a Szigettel, ahogyan hozzájuk hasonlóan az amerikai Twenty One Pilots is a zárónapi, nagyszínpados koncertjével.

Változásokat is lehetett tapasztalni a Szigeten: idén már nem volt Világzenei színpad és átalakult némiképp a beléptetés is. Szerencsére az eddig is népszerű színpadok álltak, így az Aréna és a Colosseum, és a VOLT színpadnál mindig teltházat észleltem, akárhányszor elmentem előtte. Voltak, akik a kisebb színpadok előtt buliztak hatalmasakat, de olyanok is, akik a magaskultúra jegyében inkább a komolyzenei színpad (House of Hungarian Music) vagy Színház- és Táncsátor felé orientálódtak. Én is ebbe a csoportba tartoztam és nem bántam meg: izgalamas kortárs és kísérleti előadásokba botlottam bele.

A Magic Mirror sátor idén is maximumon pörgött – aki gyakorlott szigetes, tudja, hogy ott vannak a legjobb bulik éjfél után, a sok sikamlós és látványos esti programot követően. A zárónap éjszakáján Steiner Kristóf keverte a zenét, amit még a biztonsági őrök is dicsértek.

A Sziget zárónapján a távol-keletiek uralták a  Színház- és Táncssátor területét, ahol aznap két Japán együttes is bemutatkozási lehetőséget kapott. Aki már járt Tokióban, tudja, hogy a mai japán kultúra milyen fanyar elegye az évezredes hagyományok szigorú, szimbólumokra épülő rendszerének és a legmagasabb fokú giccsnek. A sokszor szuggesztív erővel táncoló, neonszínű felsőkben, öt fiatal férfi által előadott One Piece sem volt mentes ettől a kettősségtől. Produkciójuk összeségében magával ragadó és sodró erejű előadásnak számított a Sziget táncprogramjában. A késő esti programban a szintén japán, Hiroaki Umada volt az Elle sátor vendége és fellépője, aki a digitális világ csodás illúzióvilágát hozta el a Sziget színpadára. A két sátras produkció között a koreai-francia Galmae együttes ‘It’s not that way, it’s this way’ című produkcióját tekinthette meg a Sziget (tánc)kultúrára éhes, nagy létszámú közönsége.

Nem hiányozhattak a könnyed és borzongató szórakoztató elemek se, a Sziget területét óriásbábokkal (tevékkel, elefántokkal, struccokkal (Dodo-kal)) bebarangoló és állandóan úton lévő utcaszínházi együttesek, a bungee jumping és a borudvar sem. Ahogyan a sokkal komolyabb témákkal foglalkozó civil sátraknak is mindig helyük van a Szigeten és reméljük ez a jövőben is így marad. Itt lehetett például játékosan  a Brexitre vagy ellene szavazni vagy ráktúlélőkkel bizalmas és szó szerint mellbevágó beszélgetéseket folytatni, klímaváltozásról vitatkozni. Ami engem illet, idén is legyalogoltam jó pár kilométert (egy barátom a lépsszámláló szerint 21 km-t tett meg egyik nap a fesztivál területén), láttam kimagasló, meghökkentő, szórakoztató produkciókat és a záró napon arra gondoltam, hogy bár ez legalább a tizenötödik Szigetem, nem valószínű, hogy valaha is meg fogom unni.

– Vida Virág –