Szijjártó Péter Szudán evakuálás

Két gyermek volt az utolsó két magyar, akit kimenekitettek Szudánból

Ország

Sikeresen lezárult a magyar állampolgárok evakuálása Szudánból – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter szerdán késő este a Facebook-oldalán.

Szijjártó Péter Laoszból élőben bejelentkezve közölte: a két utolsó magyar állampolgár, két gyermek is sikeresen elhagyta Szudán területét a Svédországgal történő együttműködésnek köszönhetően. “Most már Dzsibutiban vannak, biztonságban” – mondta, jelezve, hogy a magyar tiszteletbeli konzul várta őket a repülőtéren.

Mint beszámolt róla, a tiszteletbeli konzul most kiállítja a magyar állampolgároknak a hazatérést lehetővé tévő ideiglenes okmányokat és “megszervezzük a hazaútjukat is”. A magyar diplomácia vezetője emlékeztetett: az elmúlt napokban összesen 29 magyar állampolgárt kellett evakuálni Szudánból. Ezt több nemzetközi partnerrel, köztük az ENSZ-szel és más országokkal együttműködve tette Magyarország, a műveletben “bevetették a Magyar Honvédséget is”. A konzulok és a munkatársak az egyiptomi és az etióp határnál várták az evakuált magyar állampolgárokat – fűzte hozzá Szijjártó Péter, aki köszönetet mondott a műveletben részt vevőknek, hangsúlyozva, hogy minden magyar állampolgárt épségben és egészségben ki tudtak menekíteni Szudánból.

32 embert mentett ki Szudánból a magyar légierő gépe