ITM: hétfőtől lehet regisztrálni a TeSzedd! hulladékgyűjtő akcióra

Ország

Hétfőtől lehet regisztrálni a legnagyobb belföldi hulladékgyűjtő eseményre, a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióra – mondta Steiner Attila, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Tavaly a járvány miatt nem lehetett meghirdetni az eseményt, de 2019-ben majdnem negyedmillió résztvevő 3240 helyszínen mintegy 2400 tonna hulladékot gyűjtött össze – mondta az államtitkár. Az iskolák közül több mint ezren, az államigazgatási szervek közül több százan csatlakoztak, és ugyanilyen nagyságrendben segítették magánkezdeményezések is a szemétgyűjtést legutóbb. A gyűjtéshez szükséges eszközökről és a hulladék elszállításáról idén is az ITM gondoskodik – tette hozzá.

Az idei TeSzedd! hulladékgyűjtő akció október 18-tól 24-ig tart, regisztrálni a regisztracio.szelektalok.hu oldalon lehet október 10-ig.     Steiner Attila kiemelte: az akció összeköti a környezetvédelmet az önkénteséggel, erősíti a közösségi összefogást, segíti a szemléletformálást. Az államtitkár emiatt abban bízik, hogy a résztvevők között ismét sok oktatási intézmény lesz, de munkahelyi közösségek, valamint koordinátorok jelentkezését is várják.

“A legjobb persze az volna, ha megszűnne a környezetszennyezés, és a kormány mindent meg is tesz ezért” – fogalmazott. Elmondta, hogy az illegális lerakók bejelentését fogadó Hulladékradar alkalmazás már csaknem 18 ezer letöltésnél tart, a Tisztítsuk meg az országot! program pedig már 30 ezer tonna szeméttől szabadította meg az országot. Ekkora mennyiség több mint ezer vasúti kocsit töltene meg – hangsúlyozta.

Steiner Attila felhívta a figyelmet az infrastruktúra fejlesztési támogatásokra is, mert kerítések és kamerák telepítésével részben meg lehet akadályozni az illegális szemétlerakást. Közölte továbbá, hogy hamarosan létrejöhet a hulladékhatóság, a szemetelők büntetése pedig jelentősen szigorodhat, ha az ehhez szükséges egyeztetések lezárulnak.

MTI