Nyolc budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt

Ország

Nyolc budapesti járatot töröltek a németországi repülőtéri sztrájkok miatt kedden – mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója az MTI-nek.

A Lufthansa összes keddi frankfurti járatát törölni kellett. Emellett törölte a Lufthansa egy müncheni járatát, és a csoporthoz tartozó Eurowings a hamburgi járatát. A sztrájk miatt a Wizzairnek is törölnie kellett frankfurti járatát.
Hardy Mihály hozzátette: a munkabeszüntetés különösen a frankfurti forgalmat érinti erőteljesen, más reptereket kevésbé, illetve több német nagyváros és Budapest között zavartalan a légiközlekedés.

A németországi szolgáltató szektor szakszervezeti szövetsége (Verdi) hétfői tájékoztatása szerint nyolc németországi nemzetközi repülőtéren tartanak sztrájkot kedden a biztonsági szolgálatok dolgozói, Frankfurt és Hamburg mellett Münchenben, Hannoverben, Brémában, Drezdában, Lipcsében és Erfurtban is. A sztrájk egész napos, de régiónként eltérő időben kezdődik.

A Verdi egységesen 20 eurós (6420 forint) bruttó órabért akar kiharcolni az utasokat, a teherszállító járatok rakományát és a légitársaságok személyzetét ellenőrző cégek dolgozóinak, országszerte 23 ezer munkavállalónak. A szakszervezet és a biztonsági szolgálatok munkaadói érdekképviselete bértárgyalásán eddig négy fordulót tartottak, eredménytelenül.