Kortárs művészeti központ nyílik Budapesten

Kultúra

Júniusban nyitja meg kapuit a Hungarian Art & Business (HAB), amely új, művészeti központként a magyar kortárs művészet támogatását célozza – áll az intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében.

A HAB első, június elején nyíló időszaki kiállítását az MBH Bank Művészeti Alapítvány műgyűjteményének a 19. és a 20. századi magyar képzőművészet kiemelkedő műalkotásaiból rendezik. A kollekció számos eleme művészettörténeti jelentőséggel bír – áll a közleményben. A nyitókiállításra olyan jeles művészek alkotásaiból válogattak, mint Barabás Miklós, Benczúr Gyula, Mednyánszky László, Rippl-Rónai József, Székely Bertalan és Szőnyi István.

A közleményben Vékony Déliát, a HAB művészeti igazgatóját idézik, aki a nyitókiállítás kapcsán kiemelte, hogy az alapítványi gyűjteményt kortárs darabokkal tervezik bővíteni, valamint a kollekció köré múzeumpedagógiai, művészeti foglalkozásokat és közéleti programokat fognak szervezni.

A közleményben az intézmény kiemeli, hogy a HAB célja olyan kulturális és társadalmi találkozóhely létrehozása, amely a látogatókat nemcsak a művészettel, hanem egymással is képes összekapcsolni, ösztönözve a művészeti fókuszú párbeszéd megteremtését. Az intézmény rendszeres időszaki kortárs kiállításoknak ad majd otthont.

A HAB tevékenységének másik kiemelt pillére a művészek támogatása, ehhez a központ egyedi grafikai és alkotóműhelyeket biztosít, valamint ösztöndíj- és rezidenciaprogramot is létrehoz. Utóbbi keretében a művészeknek lehetőségük lesz beköltözni a HAB épületébe, ahol koncentráltan kísérletezhetnek a ház által biztosított eszközpark segítségével. A hiánypótló grafikai műhely kialakításával a HAB célja, hogy elősegítse a klasszikus sokszorosítótechnikák kortárs alkalmazását és népszerűsítését.

Mint írják, a művészeti központ Budapesten, a Világörökség részeként védett Andrássy úti klasszicista palotasor egyik legszebb épületében kap helyet. A jelenleg az MBH Bank Művészeti Alapítvány gondozásában álló ház az 1800-as évek végén épült. Az épületet teljesen felújítják, a koncepció alapján a belső tereket tágas könnyedség, lágyság, irizáló felületek jellemzik majd, amelyek egyúttal az elnevezésben is szereplő hab-képzetre utalnak – áll a közleményben.

További részletek a Hungarian Art & Business honlapján, az arthab.hu internetes oldalon találhatók.