Programsorozat indul 13 Balatonhoz közeli településen

Kultúra

Kulturális programsorozat indul a Balaton északi partjához közel eső településeken: az áprilistól októberig tartó rendezvénysorozat a víz fontosságára hívja fel a figyelmet – közölte szerdán az MTI-vel a program főszervezője.

Márta István zeneszerző elmondta, hogy a Veszprém-Balaton Európa Kulturális Fővárosa programsorozat támogatásával megvalósuló rendezvényhez 13 Balatonhoz közeli település csatlakozott, 26 helyszínen 30 kulturális programra és 11 túrára várják az érdeklődőket.

Mint mondta, az Eger-víz patak környéki hulladékgyűjtésre április 1-jén kerül sor. Az első kulturális program Nagyvázsonyban lesz április 29-én, ahol a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők. A programsorozat október 14-éig tart, az utolsó koncertet Szigligeten tartják, ugyancsak a Duna Szimfonikus Zenekar koncertjét lehet majd meghallgatni.

A rendezvénysorozathoz Nagyvázsonyon kívül csatlakozott Pula, Öcs, Vigántpetend, Kapolcs, Taliándörögd, Monostorapáti, Hegyesd, Tapolca-Diszel, Gyulakeszi, Kisapáti, Nemesgulács és Szigliget. A patak és a térségben található források mellett fellép mások mellett Érdi Tamás, Boros Misi, a Mandel Quartet, Juhász Réka és zenekara, Gryllus Vilmos, Szirtes Edina Mókus és zenekara, Tárkány-Kovács Bálint, a Trió Hollóének Hungarica Régizene Együttes.

A művészeti programok egyik kiemelkedő eseménye a HÍD – Tájművészeti Ösvény, amelynek ötletgazdája és projektvezetője Kovács Rózsa. A kiállításmegnyitót április 30-án tartják, 11 kortárs alkotóművész – egy egyhetes alkotótábort követően – mutatja be szabadtéri tájművészeti alkotását Nagyvázsonytól Monostorapátiig, ezzel a Malmok Völgye túraútvonal egy szakaszát is népszerűsítve. A kiállítás ezek után szabadon látogatható bárki számára.

Az Eger-víz jövőjéért címmel szemléletformálási projektek is születnek. Elkészül a vízgyűjtő terület problématérképe és lesznek jövőkép, vízmegtartási – és kiskertes workshopok, mezőgazdasági szakmai programok is. A Pannon Egyetem kutatást indít a helyi lakosoknak a patakhoz való kapcsolatáról. A kistérségben található három iskola tanulóinak edukációs programokat szerveznek Malmok és kérészek címmel.     A rendezvény névadójának, a Nagyvázsonytól Szigligetig tartó, 32 km hosszú Eger-víznek meghatározó szerepe volt a falvak életében, egykor 39 malmot hajtott meg. Az 1960-as években kezdődő 30 esztendei bauxitbányászat, az 1987-ben szabálytalanul létesített halastó és a klímaváltozás miatt a vízhozam ma már csak mintegy 10 százaléka a korábbinak – fűzte hozzá Márta István.

A programsorozat szervezője, a Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet.