A kormány segítségét kérik a kulturális szférában dolgozók érdekvédelmi szervezetei

Kultúra

A koronavírus miatt rengeteg előadóművész és a kulturális szolgáltatások területén alkotó ember veszítette el a teljes megélhetését. A kulturális szférában dolgozók érdekvédelmi szervezetei azt javasolják a kormánynak, hogy ne csak a taxisoknak, hanem azoknak az adóalanyoknak is engedjék el az adót, akiknek katás vállalkozásában az adott hónapban nem keletkezik bevétel.

A javaslatot a Szépírók Társasága a Facebook-oldalán tette közzé:

A kulturális szférában dolgozók érdekvédelmi szervezeteinek közös javaslata a Kormány számára

A koronavírus-járvány miatt meghozott szükségszerű kormányzati intézkedések hatására már most rengeteg előadóművész és a kulturális szolgáltatások területén alkotó vagy előadóművészetet kiegészítő tevékenységet végző ember veszítette el a teljes megélhetését. Többségük a Kisadózó Vállalkozók Tételes Adója (KATA) igénybevételével fizeti közterheit – munkaviszonnyal, amely után alapbért kapnának, többnyire nem rendelkeznek. Színészek, zenészek, írók, műfordítók és más, előadói vagy szerzői honoráriumból élő művészek, akik már márciusra várt bevételeiket sem kapták meg, és júniusig nem is valószínű, hogy dolgozhatnak.

Teljes anyagi ellehetetlenülésük nemcsak számukra, hanem a Magyar Állam számára is a legrosszabb forgatókönyv lenne. Ezért mint a kulturális szférában dolgozók érdekvédelmi szervezetei azt javasoljuk a Kormánynak, hogy – a taxisokhoz hasonlóan – a veszélyhelyzet végéig azoknak az adóalanyoknak is engedjék el az adót, akiknek katás vállalkozásában az adott hónapban nem keletkezik bevétel.

Kérjük mindazon kulturális szakmai és érdekvédelmi szervezeteket, amelyek a felhíváshoz csatlakozni szeretnének, hogy a kezdeményező szervezetek honlapjain megadott e-mail címeken (tehát ne fb-kommentként) vasárnapig jelezzék ezen szándékukat. A javaslatot hivatalos formában hétfőn küldjük el a Kormány számára.

konyvesmagazin.hu