Nagy Katica

A Rossz versek ott kezdődik, ahol más filmek véget érnek – interjú Nagy Katica színésznővel

Kultúra

Reisz Gábor Rossz versek című filmjével vette kezdetét november 7-én, helyi idő szerint este 8 órakor a 19. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál a Santa Monica-i LaemmleRoyal Filmszínházban. A díszvetítésen a nyitófilm főszereplője, Nagy Katica színésznő személyesen vette át a fesztivál újonnan alapított ’Rising Star- díjat BunyikBélától a fesztivál alapító igazgatójától. A Budaörsi Latinovits Színház fiatal színművésznőjével a megnyitó előtt, a  helyszínen beszélgettünk.

 

A Rossz versek ott kezdődik, ahol más filmek véget érnek, amiről a legtöbb film már nem mesél. Egy szakítással indul. Lehet egy ilyen történetnek is ’happy end’ a vége? Legalább is valami megnyugtató megoldása, lezárása?

Szerintem igen, abszolút. Rengeteg pozitív tartalommal van megtöltve ez a film. A sok pozitív visszautalás a múltra, az embereket is feltölti. Az általános visszajelzés az a nézőktől, hogy nagy hatással van rájuk a film, sokan sírnak, de valamiféle általános boldogság érzés tölti el őket a film láttán – nagyon sokat ad nekik a Rossz versek.

 

Libor Anita Úgy foglalta össze a Rossz versek tartalmi koncepcióját a kritikájában, hogy „az alkotója azt keresi, hogy ki is ő ebben a “mai magyar harmincas” masszában”. Te a huszonéves korosztályhoz tartozol. Hogyan éled meg a saját identitásodat ebben a világban?

Teljesen másképp. Én huszonnégy éves vagyok. Anyukámék a Gábor fölötti korosztályt képviselik, és ha beülnek erre a filmre, akkor egy egészen más rétegét is megértik, mint az én korosztályom. Ők emlékeznek. Emlékeznek azokra a dolgokra, amik benne vannak a filmben, rengeteg poént megértenek, ami nekem és a kortársaimnak nincs meg saját élményből, nekik viszont nagyon erős élmény a múltból. Ilyen például az egykor népszerű magyar szappanoperára, a Szomszédokra való utalás – ami egy erős betéte a filmnek- , de a mai huszonéves korosztály számára már nem mond sokat.

 

Hogyan választott ki a rendező a szerepre?

Úgy érzte, hogy engem szeretne ebben a karakterben látni. Egy korábbi tévéfilmjének a válogatásán már találkoztunk, így emlékezett rám.

 

A rendező meghökkentő lépése, hogy ő maga is a kamera elé állt és eljátszotta a férfi főszerep egy adottéletszekaszát. Milyen volt vele színészként dolgozni?

Rengeteget castingolt Gábor, nagyon sok mindenkit megnézett, de nem talált olyan színészt, aki meg tudta volna testesíteni azt a karaktert, akit elképzelt, ezért döntött úgy, hogy ő maga fogja eljátszani. Nekem szinte csak olyan jelenetem volt, amiben együtt játszottunk. A kettőnk jeleneteit ministábbal vettük fel, ami intim közeg volt, és nem azok az óriási forgatási helyszínek, mint amelyek egyébként a többi jelenetnél megvoltak, amiket Gábor kívülről, rendezőként tudott instruálni. A mi jeleneteinkben mindössze hét-nyolc ember dolgozott együtt. Gábor instruálta az operatőröket, engem és közben magát is igyekezett.

 

Az elmondottak alapján Gábornak rendhagyó módszerei, elképzelései vannak a filmkészítéssel kapcsolatban. Hasonlított ez a fajta munka bármilyen korábbi munkádhoz?

Talán annyiban, hogy itt is improvizáltunk, vagyis improvizációs alapokat használtunk. Volt egy szövegtörzs, de nagyon sokat dolgoztunk előtte. Próbákat tartottunk, ahogyan a színházban. Ilyen filmesmunkám még nem volt, ahol hónapokat próbáltunk volna a forgatás előtt.

 

Mennyi időt töltesz most Los Angelesben?

Nem túl sokat, négy napot, mert dolgoznom kell otthon. Nagyon kemény időszakom van a színházban, sok a feladatom. Két előadást így is áttettek miattam másik időpontra. Hétfőn már duplát játszom, délelőtt egy gyermekelőadásban, este pedig egy Szép Ernő darabban lépek színre.

Titokban dédelgetsz olyan álmot, hogy itt, Hollywoodban is kipróbáld magad?

Van néhány rendező, akikkel szívesen dolgoznék… (nevet) Például Daren Aronofsky-val…


És a színészek közül?

Jude Law és Nicole Kidman. De ez azért elég merész álom… (nevet)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.