Tour de Hongrie

Tour de Hongrie – Pécs legmeredekebb utcáin is zajlanak a magyar kerékpáros körverseny küzdelmei

Helyi hírek

Kaposvárról rajtol, majd Pécsen, a Mecsek szerpentinjein, izzasztó kaptatóin is zajlik a 44. Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny 3. szakasza május 12-én – jelentették be a viadal szervezői hétfőn a baranyai vármegyeszékhelyen.

A május 10-én Szentgotthárdon rajtoló, immár a ProSeries sorozatban jegyzett 44. magyar körverseny a másnapi Zalaegerszeg-Keszthely etap után május 12-én, pénteken a hegyimenők számára kulcsfontosságú, 180 kilométeres távval érkezik Baranyába.

Máté János, a helyi szervezést összefogó Pécsi Sport Nzrt. vezérigazgatója a mecsekaljai városban rendezett sajtótájékoztatón közölte: jelenleg is komoly felkészülés előzi meg a világ legjobb kerékpárosainak fogadását Pécsen és a város környékén. Mint mondta, bíznak benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak a kerékpárosokra, ezért a nézők számára nemcsak biztonságos helyszíneket jelöltek ki, hanem számos kísérőprogramot is tartanak a verseny pécsi szakaszának napján: egyebek mellett bringás reggelire és közös – gyerekekkel is végigvihető – kerékpáros gurulások is szerepelnek majd a programok között.

Péterffy Attila, Pécs polgármestere arról szólt, hogy a Tour de Hongrie ma már a tágabban vett térség, a kontinens egyik legnagyobb kerékpárversenyévé nőtte ki magát és a nemzetközileg magasan jegyzett, legnagyszerűbb kerékpárosokat vonultatja fel mezőnyében. A városvezető méltatta az egykori és jelenleg is élő pécsiek kerékpársportban elért eredményeit és reményét fejezte ki, hogy a szurkolók, nézők részéről nagy érdeklődést vált ki a szakasz, valamint hogy a televíziós közvetítésnek köszönhetően távoli országokba is eljut Pécs jó híre.

A sajtó rendelkezésére bocsátott írásos összegzés kiemelte: a szakasszal egyik bölcsőjéhez tér vissza a magyar körverseny, hiszen a porcelángyáros Zsolnay Vilmos elnökletével már 1892-ben, úttörőkként egyletbe tömörültek a helyi kerékpárosok, két évvel később pedig Budapestről ide gurult be az első feljegyzett magyar országúti viadal mezőnye.

Az 1925-ben életre hívott Tour de Hongrie-hoz Pécs 1927-ben csatlakozott, idén pedig a baranyai vármegyeszékhely huszadik alkalommal ad otthont szakaszbefutónak.

A környék meredek emelkedői mindig is népszerűek voltak a viadal versenyzői körében, és rendszeresen szépszámú szurkoló buzdította az utak mentén a mezőnyt. Legutóbbi ottjártakor, 2004-ben az ausztrál Phillip Thuaux bizonyult rajta a leggyorsabbnak, az idei nevezési lista pedig valószínűsíti, hogy ezúttal is igazi nemzetközi sztárkerékpáros öltheti majd magára az Állatkert előtti célban a sárga trikót – emelték ki a héttéranyagban.

Az idei verseny harmadik szakaszán a mezőny május 12-én, pénteken 12 órakor rajtol Kaposvárról, Baranyába Szentbalázs és Gödre között érkezik, majd Baranyajenő, Sásd, Oroszló, Magyarszék és Mánfa érintésével északról, a Komlói úton száguld be először Pécsre, hogy aztán a Hársfa, Engel János, Zsolnay, Rákóczi utcákon át a város főterére, a Széchenyi térre érjen. A városban a neheze ezután következik: a Hunyadi, Aradi, Bartók, majd a rendkívül meredek Bárány utcákat leküzdve Lapis, Orfű, Magyarhertelend és Magyarszék irányába, onnan Mánfa felé visszakanyarodva vágnak neki az újabb két ugyanilyen, baranyai-pécsi körnek a versenyzők.

A pécsi szakasz egyik kísérőprogramjaként helyi sportágtörténeti kiállítást rendeznek a városban. Az elmúlt százharminc esztendő tablókká nagyított korabeli fotográfiáit, a legjelesebb pécsi kerékpárversenyzők relikviáit, serlegeit, trófeáit bemutató – most vasárnapig látogatható – tárlatot a pécsi Árkád bevásárlóközpont aulájában a sajtótájékoztatóval egy időben nyitották meg.

A körversenyről minden további információ megtalálható a www.tourdehongie.hu, a pécsi szakasz kiegészítő programjairól, forgalomkorlátozásairól pedig a www.psnzrt.hu weboldalakon.

(MTI)