Kétrendbeli lopás vétsége miatt emeltek vádat egy hajléktalan férfi ellen, aki alvó társát fosztotta meg értékeitől

Helyi hírek Rendőrség

A vádirat szerint az 58 éves, hajléktalan életmódot folytató férfi rendszeresen követ el kisebb-nagyobb súlyú vagyon elleni bűncselekményeket.

2021. december 25-én kora délután a veszprémi autóbuszállomás várótermében ült, amikor észrevette, hogy az előtte lévő padon egy szintén hajléktalan férfi elaludt. Ekkor felállt és az alvó férfi mellől elvette a padon lévő 1000 forintját és 3500 forint értékű hajvágógépét. A nyomozás során a hajvágógép visszakerült a tulajdonosához.

A férfi emellett többször követett el kisebb lopásokat, főként élelmiszerre, alkoholra, azonban cselekményét rendszerint észlelték, így a termékeket visszavették tőle. Ugyanakkor előfordult olyan is, hogy már felbontotta a pálinkás üveget, így azt nem lehetett értékesíteni.

A többszörösen büntetett előéletű férfit az ügyészség indítványára a nyomozás során a bíróság a szökés és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölése érdekében letartóztatta.

Az ügyészség a vádiratában az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabására, a közügyek gyakorlásától eltiltásra és a bűncselekménnyel szerzett gazdagodása erejéig vagyonelkobzás alkalmazására tett indítványt a Veszprémi Járásbíróságnak, valamint azt is indítványozta, hogy, hogy a férfi az ítélet meghozataláig maradjon letartóztatásban.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.