Új generációs internethálózat épül ki a siófoki járásban

Helyi hírek

Több mint 700 millió forintos beruházással újgenerációs hozzáférési hálózatot épít ki a Techno-Tel Kft. a siófoki járásban – jelentette be a térség országgyűlési képviselője a projekt nyitó rendezvényén csütörtökön Siófokon.

Witzmann Mihály (Fidesz) elmondta: olyan telekommunikációs infrastruktúra-fejlesztés kezdődik, amely új lendületet adhat a térség gazdasági fejlődésének.

A 704 millió forintos projekt részeként jövő októberig tizenhárom településen csaknem 3200 lakossági, üzleti, intézményi végpont létesül, 82 kilométer új hálózatot építenek ki, és nyolc településen nyilvános, vezeték nélküli internet-hozzáférést biztosítanak.

Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár az MTI-nek elmondta, a siófoki projekt a Szupergyors Internet Program (SZIP) újabb állomása, amelyhez a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 90 százalékos támogatást nyújt. A fejlesztést követően akár másodpercenként egy gigabites sávszélességre is előfizethet a lakosság – tette hozzá.

Emlékeztetett: a 2015-ben indult SZIP összértéke 150 milliárd forint, amelyhez több mint 60 milliárd forintot tett hozzá az állam hazai és európai uniós forrásból. A cél az volt, hogy egymillió, olyan háztartást lássanak el internettel, ahol még nincs meg a legalább 30 megabites sávszélesség.

Megjegyezte, Magyarországon jelentősen fejlődött a hálózati infrastruktúra: az ország e tekintetben 2014-ben Európában a 20. helyen állt, 2020-ra a 7. helyre lépett előre. A helyettes államtitkár jelezte: 2022. végéig a remények szerint befejeződnek a SZIP fejlesztései, és a következő programozási ciklusban elkezdődik a Gigabit Magyarország program.

Debreceni Győző, a SZIP vezetője ismertette: eddig öt pályázati fordulót hirdettek meg, és több mint 200 projekt kezdődött el a program keretében, amelyek eredményeként 300 ezer végpont létesül.

Balogh Gábor, a 2003-ban alapított, siófoki székhelyű Techno-Tel Kft. ügyvezető igazgatója többek között a fejlesztés mikrogazdasági hatásaira hívta fel a figyelmet, a projekt hozzájárul a munkahelyek megőrzéséhez és a szakemberek helyben tartásához – mondta.

MTI