Bíróság előtt a hármas halálos baleset romániai vádlottja

Helyi hírek

A Debreceni Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint P. G. L. 2006 óta rendelkezik jogosítvánnyal, és azóta 1 millió kilométert vezetett balesetmentesen. A vádlott Magyarországon az elmúlt két évben nem szegte meg a közlekedési szabályokat és helyszíni bírságot sem szabtak ki rá.

A vádirat szerint P. G. L. 2017. július 21-én indult útnak Romániából az Egyesült Királyságba, hogy onnan utasokat hozzon haza. Másnap délután érkezett meg, megpihent, majd a következő napon London környékéről, majd Dover mellől felvette utasait. A kilenc személyes kisbusszal július 24-én hajnalban hagyták el komppal a szigetországot. A vádlott ekkor tartott utoljára hosszabb pihenőt, mintegy három és fél órát aludt is a gépkocsiban – írja a vád.
P. G. L. végig egyedül vezette a járművet, 400 kilométerenként tartott 30 perces, egy órás pihenőket. Utasaival éjfélkor lépte át a magyar határt, utána már csak a magyar-román határ előtt bő 80 kilométerrel pihent egy órát, ekkor azonban aludni nem aludt. A pihenő után a 42-es számú főúton, Mezőpeterd felől Ártánd irányába éjszakai látási viszonyok között, esős időben, közepes forgalomban haladt a kivilágítatlan országúton. Hajnali fél öt előtt „nagyfokú fáradtsága miatt” elaludt a volánnál, 90 – 95 km/h sebességgel letért az útról és a kisbusszal fékezés nélkül egy ott parkoló járműszerelvénynek ütközött. P. G. L. az ütközés előtt 4,3 másodperccel, 110 méter távolságra kezdte meg a letérést a leállósávba – állapította meg az ügyészség.

A baleset következtében a jobb első ülésen utazó D.C.L., valamint a második üléssor jobb szélén és közepén utazó C.N. és S.G. olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy mindhárman a helyszínen életüket vesztették. A sértettek életét az idejekorán érkező, szakszerű orvosi segítséggel sem lehetett volna megmenteni. A karambol miatt egy utas életveszélyes állapotba került, négyen pedig súlyos sérüléseket szenvedtek. A vádlotton kívül csak egy utas szenvedett könnyű sérüléseket, ő vélhetően használhatta a biztonsági övet.

P. G. L. az ügyészség szerint megszegte azt a közlekedési szabályt, miszerint „járművet csak az vezethet, aki a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van” – írja a vád.