Bíróság elé áll a gyerekeket büntető tornatanár

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Balla Lajos vezette tanácsa 2018.02.06-án 14:30
órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Mezőkövesdi Járásbíróság 2017 márciusában M. Gábor
vádlottat testi sértés vétsége miatt 1 évre próbára bocsátotta. A másodfokon
eljárt Miskolci törvényszék 2017 szeptemberében a vádlottat testi sértés
vétségének vádja alól felmentette. Az ítélet ellen a pótmagánvádló fellebbezett.
A bíróság által megállapított tényállás szerint 2016 szeptemberében egy
mezőkövesdi általános iskolában a csak fiúkból álló összevont osztály tanulói
testnevelési órára öltöztek. Ezt követően két gyermekkorú fiú kiment az öltöző
előtti folyosóra. Egyikőjük tüsszentett, melynek permete gyk. SZ. N. Zs. testére,
maga előtt tartott kezeire hullott, mire a sértett gyk. káromkodott és ezzel egy
időben nyitott tenyérrel tarkón vágta a tüsszentő gyk. K. G. B-t. A káromlás
hallatán M. Gábor vádlott a két fiút behívta az öltözőbe majd kiosztotta rájuk a
büntetést. A tüsszentőnek a kézilabda pályán 3 oda-vissza távon békaügetést, a
másik fiúnak ugyanezen a távon medvejárást kellett végeznie. Ez a táv 120
méter megtételét jelentette, melyet medvejárás esetén, a talpakon és a két
tenyéren, békaügetés esetén kezeket felnyújtva, felegyenesedés nélkül
roggyantott térdekkel, páros lábon ugrálva kellett végrehajtani. A feladat
végrehajtása miatt gyk. Sz. N. Zs. két tenyerén a bőr piros elszíneződésével járó
zúzódások, illetve az ujjakon vízhólyagok keletkeztek, melyek közül néhány
még gyakorlat közben kilyukadt, s a bőr felgyűrődött. A sérülések 8 napon belül
gyógyultak. A cselekmény miatt a gyermekkorú sértett törvényes képviselője
magánindítványt terjesztett elő. Első nyilvános ülés.