Szörnyű körülmények között élnek Bagaméron

Helyi hírek
Attól tartanak Bagamérban, hogy Hepatitis A fertőzhet a településen.

Már volt ebből probléma, néhány hete sikerült megakadályozni, hogy többen elkapják a fertőző májgyulladást. A lakók közül azonban sokan még most sem figyelnek a legalapvetőbb tisztálkodási szabályokra is.
Több roma család is európainak nem nevezhető körülmények között él Bagaméron – fogalmaz híradójában az ATV. Nincs bekötve vezetékes víz ezekbe a házakba, ha igényük van rá a közeli kútról hordják a vizet.
Tavaly az iskolában és az óvodában is szigorú higiéniai szabályokat vezettek be a járvány megállítása érdekében, több kisebbségi család is kapott tisztasági alapcsomagot, a házakat pedig fertőtlenítették a polgármester határozott fellépésének köszönhetően. A polgármester szerint egyébként 8-10 családnál vannak gondok, ők adnak keveset magukra, ám egyben náluk van a legtöbb gyermek is.
Fotó: Kovács Péter