A fiatalok 58 százalékának van megtakarítása egy felmérés szerint

Gazdaság

Idén, a második negyedévben a 19-29 évesek 58 százalékának volt megtakarítása, és csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy egyáltalán nem takarít meg – közölte a K&H-csoport felmérése alapján, hozzátéve, hogy az 58 százalék a valaha mért legmagasabb érték.

Az adatok alapján a 26-29 éves korosztályban többen vannak, akik nem gyűjtenek, mint a 19-25 évesek között: 31 százalékuk, illetve 14 százalékuk. Korábban a legtöbben a hónap végén – esetlegesen – megmaradó forintjaikat tették el későbbre, most 35 százalékuk már hónap elején elkülöníti a megtakarításra szánt összeget.

A fiatalok nagy része, 49 százaléka lakásra gyűjt, ám azok aránya is nőtt, akik utazni szeretnének. Az általános tartalék gyűjtése is fontos célja a minden harmadik 19-29 évesnek.

A K&H ifjúsági indexéből az is kiderült, hogy a tavalyi átlagos, 649 ezer forint megtakarítás 2021-re tovább nőtt: 736 ezer forintra. Viszont csak 36 százalékuk tudna legalább fél évig megélni a megtakarításaiból, ez az arány a korábbi években magasabb volt – közölték.

A csoport 2010-ben indította útjára a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt: a program célja, hogy a magyarországi általános és középiskolások pénzügyi, gazdálkodási ismereteit gyarapítsa. Az elmúlt 10 évben a vetélkedőn közel 800 település, és több mint 1700 iskola csapata vette részt, megközelítőleg 55 ezer diák.

MTI