“Imádják” a magyar kisvállalkozók ezt az adófajtát – Nem meglepő, hogy miért

Gazdaság

Egyre népszerűbb a kisvállalati adó, az Európai Unió egyik legversenyképesebb adófajtája, az adóhivatal nyilvántartásában már 65 ezer kivás céget tartanak nyilván – mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.

Izer Norbert kifejtette: a kormány adócsökkentő politikájának részeként, amelyet a koronavírus-válság sem tudott felülírni, január 1-től egy százalékponttal, 11 százalékra csökkent a kisvállalati adó mértéke, vagyis még nagyobb adóelőnyt biztosít a kiva.

Szerinte az adó kulcsának csökkentése mellett a Pénzügyminisztérium népszerűsítő tájékoztató-kampánya is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 2016-hoz képest az idén február végére a tízszeresére nőtt a kivások tábora.

Nemzetközi összehasonlításban is megállja a helyét a magyar kisvállalati adó, és jelentős versenyelőnyt biztosít a gazdaság újraindítása, a beruházások és a fejlesztések ösztönzése során is – szögezte le az államtitkár.

Egy növekedni, bővülni kívánó cégnek a kiva olyan adómegtakarítást biztosít, amilyenre szinte egyetlen, az Európai Unióban jelenleg hatályban lévő adófajta sem képes – emelte ki Izer Norbert.

A vállalkozások szempontjából kifejezetten kifizetődő a kisvállalati adó – hangsúlyozta Izer Norbert, hozzátéve, hogy tavaly év végéig a kivát választó cégek összességében 185 milliárd forint adót spóroltak meg.

A kiva mindezek mellett igen rugalmas adófajta is, hiszen év közben bármikor lehet választani, és a bejelentést követő hónap első napjától már a kiva szerint adózik a cég.

A legkedvezőbb adófajta kiválasztásában segít a Pénzügyminisztérium új kalkulátora

Vagyis ha egy cég ma úgy dönt, hogy áttérne a kivára, és ezt jelzi is, akkor február 1-től már kivásként adózhat – részletezte az államtitkár. Megjegyezte: sok cégnek még most is megérné áttérni, főként ha már most látszik, hogy a bértömeg nagyobb lesz a nyereségénél, vagy a cég növekedésre fordítja vissza a nyereségét. A döntésben a Pénzügyminisztérium kiva-kalkulátora is segít.

Az adópolitikai célokat a koronavírus-járvány se tudja felülírni: a jövőben is alacsony adóval és könnyű adószabályokkal igyekszik segíteni a kormány a hazai kis- és középvállalkozásokat – húzta alá az államtitkár.

Izer Norbert: nyolcszorosára nőtt a kivások létszáma

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük