Változik a kata, sok kisadózót megszívat a kormány

Gazdaság

Jövőre változik a kisadózó vállalkozások tételes adója (kata) – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely elmondta: módosító javaslatot nyújtanak be a jövő évi költségvetést megalapozó törvényjavaslathoz, miszerint

ha valaki katázik, akkor hárommillió forint feletti számlák esetén – ha ugyanaz a számlák kibocsátója -, 40 százalékos adót kell fizetni a hárommillió forint feletti részre.

Kérdésre megerősítette: módosítások 2021. januárjában lépnek életbe. A havi fix tétel, ami most 50 ezer forint, nem változik.

Közölte, a céljuk, hogy a katával történő visszaélések, a bújtatott foglalkoztatás megszűnjön. A kormány megfontolta az iparkamara és más gazdasági szereplők javaslatait, ezért kezdeményezi a módosítást, de idén nem változnak a kata szabályai. Olyan adórendszerre van szükség, amely nem ad okot visszaélésekre – mondta.

Gulyás elmondása szerint iparkamara véleménye is az volt, hogy a kisvállalkozóknak adott adókedvezményekkel a nagyvállalkozások élnek vissza, ezt pedig meg kell szüntetni és eredeti rendeltetésének megfelelően kell alkalmazni a katát.

Megjegyezte, több száz vagy akár tízezer fős foglalkoztatotti létszámot meghaladó cégek is a katát vették igénybe, ami azzal is járt, hogy a munkavállalók munkaügyi védelme is megszűnt.

A NAV szerint nem is voltak visszaélések

Ruzsin Zsolt, a Magyar Könyvelők Országos Egyesülete (MKOE) alelnöke a bejelentésre úgy reagált, “a magyar embereknek és a megbízóiknak komoly anyagi hátrányt okoz” ezzel a kormány.

Nagyon sajnáljuk, hogy a kormány lábon szeretné lőni magát a KATA szigorításával, miközben a NAV már bizonyította, hogy a volt munkavállalók akkor katáznak, ha egyébként is megfelelnek a feltételeknek. A NAV Ellenőrzési Főosztályán készült egy összefoglaló a 2019-es ellenőrzések tapasztalatairól, ami alátámasztotta, hogy nincs visszaélésszerű katázás a volt munkavállalók körében. Ha a törvénymódosítás elnagyolt lesz, akkor be fog indulni a teljesen törvényes körbeszámlázás, ahol közvetített szolgáltatásként fogják továbbadni a cégek egymás között a katás teljesítéseket. Nem gondolt a kormány az ügyvédekre, vagy az olyan szolgáltatásokra, ahol természetszerűleg nagy összegű az egy kuncsaft által fizetett megbízási díj. Összefoglalva: Egyesületünk véleménye szerint következménye lesz annak, hogy a kormány lényegében megvonja a nagyobb megrendelőkkel rendelkezőktől a kisadózást, a magyar embereknek és a megbízóiknak komoly anyagi hátrányt okozva. A változtatásra a 2021-ig tartó a felkészülési idő is túl kevés

– írta közösségi oldalán Ruzsin Zsolt.

https://www.facebook.com/mkoe.hirek/photos/a.197509530267468/3344958518855871/?type=3

A Media1 hozzáteszi, a módosítás csapást jelent az újságírók és azon weboldal-üzemeltetők számára is, akik hirdetési bevételeiket egy ügynökségen keresztül szerzik, és a hirdetési bevételük meghaladja a 3 millió forintot évente.