Audi Q7-est és Lexust is vettek már a nagycsaládosoknak járó autótámogatásból

Gazdaság

Varga Mihály pénzügyminiszter közölt néhány érdekességet Facebook-oldalán a nagycsaládosok autótámogatásával kapcsolatban.Varga szerint a program “azokon a családokon tudott segíteni, ahol érdemi hatása volt az állami támogatásnak, vagyis e nélkül nem valósult volna meg a család autóvásárlása”.

Az eladási lista első három helyét a Dacia, Opel és Ford foglalja el, jelentős még a Skodák száma, ám akadtak olyan szerencsések is, akik igazán menő járgányokat szerezhettek be az adófizetők pénzéből visszaosztott támogatásból.

A napi.hu összeállítása szerint

volt, aki Audi Q7-est vett állami támogatással.

A lap az is megtudta, a Skodánál már több mint 500 szerződést kötöttek hétszemélyes Kodiaqra.

A Porsche Hungária szerint jellemzően 10 millió forint fölé extrázott változatokat választottak a nagycsaládosok.

A Toyota Central Europe Kft. azt is elárulta, hogy

két, kedvezmény nélkül 23 millió forintról induló Lexus RX L terepjárót biztosan eladtak állami támogatással.

A Volvo Autó Hungária Kft-nél csak a 17,9 millióról induló XC90-es terepjáróhoz jár támogatás, ebből eddig hármat adtak el nagycsaládos kedvezménnyel, 4-5 előrehaladott tárgyalást folytatnak és 1-2 ügyfél a bankkal, illetve a hatósággal egyeztet.