A Bizottság jóváhagyta 12 magyar gazdaságtámogatási program módosítását

Európa

Az Európai Bizottság engedélyezte, hogy a magyar állam módosítson 12 olyan, a Bizottság által az elmúlt hónapokban jóváhagyott programot, melyek magyar cégeknek hivatottak állami támogatást nyújtani a koronavírus-válság közepette. Magyarország az alább felsorolt programok vonatkozásában több módosítást is bejelentett a Bizottságnak, köztük a következőket: (i) a programok futamidejének meghosszabbítása 2021. december 31-ig; (ii) a vállalatonként maximálisan nyújtható támogatási összegek emelése az elsődleges mezőgazdasági termelésben tevékenykedő vállalatoknál (a korábbi 100 000 euró helyett) 225 000 euróra, a halászati és akvakultúra-ágazatban tevékenykedő vállalatoknál (a korábbi 120 000 euró helyett) 270 000 euróra, a többi ágazatban tevékenykedő vállalatok esetében pedig (a korábbi 800 000 euró helyett) 1,8 millió euróra; és (iii) egyes programok összköltségvetésének növelése. A módosítások a következő állami támogatási programokat érintik:

A Bizottság megállapította, hogy a programok módosítása összhangban van az állami támogatásokra vonatkozó uniós szabályokkal. Ennek megfelelően jóváhagyta a programok módosítását.

A teljes sajtóközlemény itt olvasható angolul (9. hír).