Munkához lát a kis Loki és az utánpótlás is

Sport

A DVSC NB III-as csapata számára véget ért a pihenő. Szatmári Csaba együttese a mai napon elkezdi a felkészülést a február 28-án kezdődő tavaszi szezonra. A fiatalok délutáni edzésekkel készülnek a rájuk váró megmérettetésekre.

Az NB III-as gárda mellett a Debreceni Labdarúgó Akadémia valamennyi korosztályos együttese is munkához lát hétfőn. Mint arról beszámoltunk, múlt héten már négy csapatunk elkezdte a felkészülést, ma pedig a többiek is csatlakoznak.

Az edzések mellett különböző tornákon indulnak majd csapataink, emellett számtalan edzőmérkőzést játszanak, ezekről igyekszünk majd folyamatosan beszámolni.

 

dvsc.hu