Kondás: a siker jót tett a csapatnak

Sport

A sorozatos bajnoki kudarcok után a Puskás Akadémia ellen magabiztosan jutott tovább a Loki a Magyar Kupában. Kondás Elemér a dvsc.hu-nak nyilatkozott.

– Egy igazi kupamérkőzés volt, mindkét kapu előtt adódtak lehetőségek – kezdte szakvezetőnk. – Mi voltunk eredményesek, a helyzeteinkből kettőt belőttünk, ami nagyon fontos, mert a célunk egyrészt azt volt, hogy ebből a párharcból továbbjussunk, másrészt lélektanilag is jót tett a siker. Ami a játékot illeti, nem úgy kezdtünk, ahogy szerettük volna, viszont idővel magunkra találtunk, szép akciókat vezettünk, helyzeteket dolgoztunk ki, a két gól mellett további két találat született, amit les miatt érvénytelenített a játékvezető. Holnap már utazunk Paksra. Néztem ellenfelünk Pécs ellen mérkőzését, mindkét csapat kontrára játszott. Masszív gárdához látogatunk, nem lesz könnyű dolgunk, Pakson amúgy is minden csapat megszenved. Úgy érzem azonban, hogy felszálló ágban vagyunk, ezt kell megragadni.