Ittasan okozott balesetet, majd összeverte a barátnőjét

Rendőrség

Cserbenhagyás, ittas járművezetés és garázdaság miatt indult büntetőeljárás egy 54 éves mesztegnyői férfi ellen. A Balatonalmádi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

A nyomozás adatai alapján egy 54 éves mesztegnyői lakos 2018. október 22-én 17 óra körül Balatonakarattya belterületén közlekedett személygépkocsijával. Haladása során egy útkereszteződéshez érve a közúti jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget egy másik gépjárműnek, melynek következtében összeütköztek. A balesetet okozó sofőr ezután anélkül hagyta el a helyszínt, hogy meggyőződött volna róla, a másik járműben valaki megsérült-e. Ezt követően a férfi egy közeli földúton parkolta le az autót és a barátnőjével gyalogosan indultak haza. Útközben azonban szóváltásba keveredtek és a gyanúsított többször megütötte a nőt. A rendőrséget egy arra haladó személygépkocsi vezetője értesítette, majd a rendőrök egy panzióban fogták a bántalmazót és előállították a Balatonalmádi Rendőrkapitányságra. Gyanúsítottként történő kihallgatásakor a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, továbbá azt is, hogy a vezetés megkezdése előtt szeszes italt fogyasztott. Ellene járművezetés ittas állapotban vétség, cserbenhagyás vétség és garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Balatonalmádi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.