Pénteken kezdetét veszi a 11. SzeretethÍd

Helyi hírek

Idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre a Szeretethíd – Kárpát-medencei
Református Önkéntes Napok program. A Magyar Református Szeretetszolgálat
Alapítvány akciója az önkéntességre, egymás és környezetünk megsegítésére
kívánja felhívni minden év májusában a figyelmet. Idén közel 15.000 jelentkező
regisztrált, hogy május 24-25-én valamilyen szolgálattal szeretne részt venni a
Szeretethídon: köztük hazai, határon túli és amerikai segítők is fellelhetőek.


Legyetek felkiáltójellé! – hangzik a program jelmondata. A Szeretethíd olyan
segítségnyújtó akció, mely mindenkit vár, legyen akár idős, akár fiatal, egészséges vagy
éppen fogyatékkal élő, határon innen vagy túlról. A Szeretethíd célja, hogy közösen
tegyünk egymásért, a helyi közösségeinkért és a teremtett világért. Idén 306 kisebb-
nagyobb csoport jelentkezett, akik szociális, fejlesztési és ökológiai területen végeznek
feladatokat, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek,
gyülekezeteknek.

Az idei év újdonsága, hogy nemcsak Kárpát-medence szerte, hanem a tengerentúlról is
csatlakoztak a felhíváshoz, és 50 amerikai segítő is tovább viszi a Szeretethíd
célkitűzését. Többek között templomkertek, játszóterek és temetőkertek megtisztítása,
idősek látogatása, hajléktalanok megvendégelése szerepel a vállalt feladatok között.
A Szeretethíd egyik egyházi fővédnöke, Vass Zoltán, a Kanadai Magyar Református
Egyházak Szövetségének Elnöke így nyilatkozott a programról: “Emlékszem, amikor
évtizedekkel ezelőtt kikerültem Észak-Amerikába és nekifogtam az angol nyelv
tanulásához, eleinte mindig bosszantott, hogy a szótárból megtanult szavakat nem tudtam
használni…. Aztán amikor valakinek erről panaszkodtam, megnyugtatott, hogy ne
búsuljak, mert meglátom, ha ugyanazt a szót legalább hatszor használom különböző
kontextusban, egyszer és mindenkorra megjegyzem. Most, hogy elvállaltam a Szeretethíd
fővédnökségét, elgondolkoztam azon, hányszor kell elhangoznia a szeretet szónak, hogy
a mindennapi életben valóban alkalmazni is tudjuk. Mert egy dolog megjegyezni egy szó
jelentését, de ahhoz, hogy tartalmat is kapjon, tettekben kell újra és újra ismételni. Azért
megkapó a Szeretethíd szimbolikus üzenete, mert nincs más út, hogy legyőzd az akadályt:
vagy te viszed át szeretetet, vagy a szeretet visz át téged a túlsó partra.”

Néhány debreceni programhelyszín:

1. Debrecen-Lencztelepi Református Egyházközség
Önkéntesek száma: 20 fő
Időpont: május 25. (szombat)
Feladat: Debrecen-Lencztelepi reformàtus templom kerítésének festése,
kertszépítés!
Kontakt személy: Tamàsné Soltész Viktória, svikisoltesz@gmail.com

2. Debrecen-Bánki Református Egyházközség
Önkéntesek száma: 150 fő
Időpont: május 24. (péntek)
Feladat: Nappali ellátóban időseknek műsor előadása. Iskola körüli terület
megtisztítása, szemétszedés
Kontakt személy: Kósa Zsuzsanna, kosazsuzsanna@gmail.com

3. Bárczi Gusztáv EGyMI Fejlesztő Iskola
Önkéntesek száma: 30 fő
Időpont: május 24. (péntek), 9:00 – 11:30
Feladat: Udvar rendbe tétele, kerti bútorok lefestése
Kontakt személy: Győri Judit, 06 30 944 4918