Öt balatoni település szabad strandjai újulnak meg nyárig

Helyi hírek Ország

A délnyugat Balaton öt települése 1,4 milliárd forintot támogatást nyert szabad strandjai fejlesztésére a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatán, amiből családbarát fejlesztések, vizesblokk- és világítás felújítások, utcabútor cserék valósulhatnak meg, és játszóterek mellett futó- és sportpálya is épül június végéig – hangzott el egy balatonboglári sajtótájékoztatón csütörtökön.

Móring József Attila (KDNP), a térség országgyűlési képviselője elmondta, a MTÜ szabadstrand-fejlesztésekre szánt keretének csaknem felét sikerült elnyernie az érintett önkormányzatoknak. A szabad strandok komfortosabbak, modernebbek, biztonságosabbak lesznek, amelytől a térség még vonzóbbá válik – emelte ki. A beruházásoknak a nyári szezonra el kell készülniük, amit remélhetőleg az építőipari kapacitáshiány nem fog hátráltatni – fogalmazott a képviselő.

Galácz György Balatonmáriafürdő független polgármestere elmondta, a település két szabad strandját összesen 90 millió forintból fejleszthetik, amelynek már meg is kezdték a műszaki előkészületeit. Hozzátette: strandonként további 20-25 millió forintos fejlesztési forrásért pályázhat a település családbarát szolgáltatások kialakításához.
Kenéz István, Balatonlelle független polgármesterének tájékoztatása szerint 200 millió forintos támogatást nyert a település a hosszú partszakasszal rendelkező szabad strandja fejlesztésére, amiből többek között 4 ezer négyzetméternyi térburkolatot helyeznek el, 30 napelemes lámpát, padokat, szemeteskukákat, vízi-bejárókat telepítenek, vizesblokkokat újítanak fel.

Mészáros Miklós, Balatonboglár fideszes polgármestere elmondta, mind a hat szabad strandjukat megújítják: a két nagyobb 100-100 millió, a négy kisebb 50-50 millió forintos támogatásban részesült. A kisgyerekeseknek lídós partszakaszt alakítanak ki kisebb töltéssel, valamint utcabútorok, vizesblokkok újulnak meg, kandelábereket helyeznek ki, és a gyermek mellett felnőtt játszótereket létesítenek.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere (Fidesz-KDNP) közölte, hogy a város 10 szabad fürdőhelyéből 5 minősül szabad strandnak, ezek fejlesztésére nyertek 450 millió forint támogatást. Egyebek közt gyermekbarát vizesblokkokat és újabb vizes élményparkot alakítanak ki. Épülnek gyermek és felnőtt játszóterek, és lesz baba-mama szoba is. Az 1,2 kilométer hosszú Árpád-parti szakaszt, amelynek sétányát sokan használják futásra, kocogásra, rekortán burkolatú futópályává alakítják.

A polgármester hiányolta, hogy kikerült a pályázható célok közül a partvédőművek felújítása, reméli azonban, később lesz forrás a probléma megoldására. Addig, a most létrejövő értékek megóvása érdekében is, az önkormányzat saját forrásokból biztosítja a kellő partvédelmet – tette hozzá.

Lombár Gábor, Balatonfenyves független polgármestere elmondta, a település egy kilométernyi partszakasszal rendelkező központi strandját 200 millió forintból, egy másikat 50 millió forintból fejleszthetik. A sétányfelújítás, utcabútor és közvilágítás csere, illemhely felújítás mellett lesznek fenyvesi sajátosságok. Tobozjátszótér épül a nagystrandon, az öltözőkabinokat pedig a településen összeszedett tűlevelekből készült műgyantás lapokból gyártják le. A nagystrandon kialakítanak egy strandfoci-pályát, amit kézilabda és strandröplabda pályákként is lehet majd használni, októbertől pedig műjégpályaként szeretnék üzemeltetni. A szezonhosszabbítás másik eleme lesz, ha sikerül rá forrást találni, tíz fafűtéses székelydézsa telepítésre a pálya köré – tette hozzá.