Harcsapaprikás-fesztivál lesz szombaton Tiszacsegén

Helyi hírek Party Zone

Harcsapaprikás-fesztivált rendeznek szombaton Tiszacsegén. A Tisza-parti főzőversenyre idén rekordszámú csapatot várnak a szervezők.

A negyedik alkalommal megrendezett harcsapaprikás-főzésre 111 csapat jelentkezett, amelyeknek két-két kilogramm filézett harcsából kell majd a Tisza-parton felállított sátoroknál, szabadtűzön tejfeles harcsapaprikást készíteniük – mondta Nagy Sándor, a szervező tiszacsegei halászcsárda tulajdonosa az MTI-nek.

Kiemelte, hogy a halfogyasztás népszerűsítésére évente két nagy rendezvényt szerveznek: júliusban halászlé-, szeptember első szombatján pedig harcsapaprikás-fesztiválra várják az érdeklődőket. Felidézte, hogy az idén kilencedik alkalommal megtartott halászléfesztiválon hatezer adag étel talált gazdára.

A szombati főzőversenyről szólva Szalai János, a halászcsárda vezetője elmondta, hogy az ország egész területéről jelentkeztek csapatok, van olyan munkahely, ahonnan 50 tagú csapat érkezik.

A harcsapaprikás-fesztiválon a főzőverseny mellett családi és gyerekprogramok, népművészeti és kirakodóvásár, valamint zenés programok is várják a közönséget a csegei Tisza-parton.