A vezetőség nem, az egyetemi polgárok viszont kiállnak a CEU mellett

Egyetem

Mivel a Debreceni Egyetem vezetése korábban egyáltalán nem állt ki a CEU mellett, sőt, üdvözölte a kormány szándékait, a polgárok (oktatók, kutatók, dolgozók és hallgatók) petícióval állnak ki a Közép Európai Egyetem mellett.

A CEU mélyen beágyazódott a hazai tudományos életbe, értékes eleme a kutatási hálózatnak, és jelentős szerepet tölt be a magyar felsőoktatásban. Így léte, zavartalan működése a magyar tudományosság egészének és a Debreceni Egyetemnek is alapvető érdeke, mint ahogy az egyetemi autonómia normarendszeréhez, a kutatás függetlenségéhez és az oktatás szabadságához való ragaszkodás. A CEU sorsa közvetlenül is érinti a Debreceni Egyetemet, hiszen közte és a DE számos egysége között intézményes kapcsolat működik, s az egyetem több oktatója és hallgatója a szakmai-tudományos együttműködés személyes szálainak sokaságával kapcsolódik hozzá. A CEU nemzetközi kapcsolatrendszere, kiváló könyvtára, hallgatóink párhuzamos képzéséhez (vagy továbblépéséhez) keretet adó nemzetközi tere, valamint a közös projektek és konferenciák a mi lehetőségeinket is bővítik. Ezért kérjük Önt, Önöket, hogy kezdeményezzék: az Egyetem egésze, illetve egységeik intézményesen fejezzék ki a CEU melletti szolidaritásukat. Ezt követeli meg a Debreceni Egyetem nemzetközi és hazai jó hírneve, s a nyilvános kiállást erkölcsi kötelességünkké teszi a CEU-n dolgozó kiváló kollégáink, barátaink bizonytalan helyzete. Egyben arra is kérjük Önöket, hogy tegyenek meg mindent azért, hogy a CEU zavartalanul működhessen tovább Magyarországon, hiszen a megindított projektek és együttműködések számunkra is hosszabb távú elköteleződést jelentenek.

– írják a petícióban, amit itt lehet aláírni.