Tanulmánykötettel ajándékozták meg a professzort

Egyetem

Tanulmánykötettel ajándékozták meg kollégái, barátai 70. születésnapja alkalmából Imre Mihály professor emeritust.

Neolatin irodalomról, retorikatörténetről, Szenci Molnár Albert életéről és munkásságáról egyaránt lehet olvasni abban az ünnepi kötetben, amelyet a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének megbecsült oktatójának, Imre Mihálynak állítottak össze kollégái, barátai és tisztelői. Az In via eruditionis című könyvben összesen ötven szerző tudományos munkája olvasható.

Imre Mihály 1988 óta tanít a Debreceni Egyetemen, a reneszánsz és a reformáció korának kutatása és a magyar szakos hallgatók képzése mellett az Irodalomtudományok Doktori Iskolát is vezeti.

Hetvenedik születésnapján, június 10-én nyújtották át neki kollégái az új kötetet. A tiszteletére rendezett ünnepségen Bartha Elek rektorhelyettes emlékeztette a közönséget, hogy Imre Mihályt június 4-én a Debreceni Egyetem a doktoravató ünnepségen Professor Emeritus címmel tüntette ki. Bartha Elek hozzátette: Imre Mihály a régi tudós kollégiumi tanárok személyiségét idézi.

Derencsényi István, a Tiszántúli Református Egyházkerület főjegyzője az ünnepeltet a magyar reformációkutatás egyik legjelentősebb alakjának nevezte, aki elévülhetetlen érdemeket szerzett a vizsolyi biblia kultúrtörténeti jelentőségének feltárásában.

– Imre Mihály a magyar reformáció nemzeti értékeinek megismeréséhez és megismertetéséhez járult hozzá az elmúlt évtizedekben – fogalmazott a főjegyző.

unideb.hu